Kétezer éves mikvét emeltek ki egyben Izraelben
Mintegy kétezer éves mikvét, azaz zsidó rituális fürdőt tártak fel az izraeli Kirjat Gatban. A 25 tonnás építményt egy darabban emelték ki a földből, hogy megóvják a közelben zajló építkezés idején. A lelet egy olyan ókori zsidó településről tanúskodik, amelynek létezéséről ezen a vidéken eddig nem tudtak a régészek.
A második Szentély korából származó mikvére Kirjat Gat új lakónegyedének építéséhez kapcsolódó leletmentő ásatáson bukkantak rá. Az Izraeli Régészeti Hatóság szerint a Júdeai-alföldön számos római kori zsidó település ismert, az alföld és a Negev északi része közötti vidéken azonban ez az első ilyen lelet.
A fürdő mellett kőből készült mérőedényeket is feltártak. Az efféle edényeket a zsidók széles körben használták a második Szentély idején, mivel a vallási törvények szerint nem válhattak rituálisan tisztátalanná.
Az ásatás vezetői úgy vélik, hogy a települést az időszámításunk szerinti II. században, a Bar Kohba-felkelés idején hagyhatták el. A terület mintegy ötszáz évvel később, a bizánci korban ismét benépesült, feltehetően már más lakossággal.
A feltárás után a szakembereknek azt is meg kellett oldaniuk, hogyan mozdítsák el az építkezés helyszínéről a közel négy méter széles mikvét. Körbeásták, majd acélgerendákat helyeztek alá, hogy egyben emelhessék ki. Az ókori vakolatot külön is védeni kellett: gézzel és ragasztóanyaggal rögzítették, az építményt pedig habanyaggal erősítették meg a szállítás előtt.
A mikvét daruval emelték teherautóra, majd átmenetileg Bét Guvrinbe szállították. Az építkezés befejezése után visszakerül Kirjat Gatba, ahol az új lakónegyed egyik nyitott közterén állítják ki.
Régi idők modern tanúja: szomorú búcsú Székely Gábortól
Fájóan fiatalon távozott – Szendy Barbitól búcsúzunk