A hét műtárgya: Halotti emléklap 1800-ból

2021. Április 02. / 12:18


A hét műtárgya: Halotti emléklap 1800-ból

A betegek és halottak körüli szolgálatot mutatja be a gyöngyösi temetkezési szentegylet, a hevra kadisa 1800-ban készített emléklapja. A pergamen lap keretén tizenkét kis képen a halál és a temetés jeleneteit láthatjuk – írja a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár szokásos pénteki heti magazinja.


A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár A hét műtárgya rovatban most a gyöngyösi hevra kadisa 1800-ban készített emléklapját ajánlja olvasói figyelmébe. 

hevra.jpg

A képeket a héber olvasási iránynak megfelelően jobbról balra kell követnünk, a jobb felső sarokból indulva, az óramutató járásával ellentétesen. A felső három képen a betegség jeleneteit láthatjuk: a megbetegedett ember ágyban fekszik, majd az orvos látogatása, és a beteg felépülésének jelenetei következnek. A baloldali képsor legfelső képén újra ágyban fekvő beteget ábrázoltak, mellette a korszak jellegzetes zsidó viseletében álló férfiak: a hevra kadisa tagjai meglátogatják a beteget és együtt imádkoznak, amint arra a jobboldali férfi kezében lévő imakönyv utal. 

Az alatta lévő képen a halál beköszöntét láthatjuk. A következő képen két kalapos férfialak a korabeli gyakorlatnak megfelelően a halottat leteszi a földre, majd a következő képen ábrázolt módon imádkoznak mellette. A lepellel letakart halott fejénél gyertya ég, mellette virraszt és imádkozik a szentegylet egy tagja. Az alsó középső képen a halott rituális mosdatása, a tahara jelentét láthatjuk: egy férfi áll a fejénél, egy a lábánál és egy köztük, és tiszta gyolcsokkal mossák a halott tetemét. Következik a fehér gyolcsból készült halotti ruhába öltöztetett halott koporsóba helyezése.

A jobboldali képsoron az alsó képen láthatjuk, hogy a hevra kadisa tagjai vállukon viszik a halottat a temetőbe, előttük a szentegylet egyik tagja kezében perselyt tartva halad. Az utolsó két kép vizuális bizonyítéka egy régi, a 19. században megszűntetett temetkezési gyakorlatnak: a halottat kiemelik a koporsóból, és amint az utolsó képen látható, koporsó nélkül, pusztán a halotti ruhában helyezik a sírba. 

Ezt az ősi szokást a modernizálódó államok közegészségügyi rendszabályai szüntették meg, melyek előírták a koporsós temetést. A kép közepén, a versek alatt a Messiás előhírnöke látható lóháton, s a kép jobb szélén pedig a Messiás eljövetele utánra ígért feltámadás: a sírkövek mellett a földből halotti ruhában előbukkanó alakok. 

(Forrás: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár)

A műtárgy adatlapja ide kattintva megtekinthető.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Élet + forma
Köszönet az őrbottyáni diákoknak és tanáruknak
Mazsihisz hírek
Átadtuk a budapesti iskolások ajándékát a Beeri Kibucnak
Mazsihisz hírek
Megnéztük az izraeli államfői rezidenciát belülről