Rátalálni önmagunkra – Mózes hosszú útkeresése és a szív lángjai: Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent napja ma délután 15 óra 52 perckor köszönt be, a királynő holnap kora este 17 óra 04 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából a Smot hetiszakaszt olvassuk. Mindenkinek jó szombatot kívánunk!

Mózes úgy nőtt fel, hogy nem tudhatta, ki ő, hová tartozik. Amikor rájött, eltemette magában a tudást hosszú-hosszú évekre. Végül akkor vette rá magát, hogy belefogjon életfeladatába, amikor szembesült, külső hívásként, a saját szívében lobogó, nem nyugvó tűzzel.

A fiatalember, ki most színre lép, jól tudjuk már, a népmesei hősök pontos ellentéte. Útja nem a szegény ember kunyhójából visz a palotákba, a fele királyságokig, hanem éppen ellenkezőleg. Kivisz a palotákban oda, ahol a rabszolgák élnek, azok, akik közé ő valójában tartozik, az ő vezetőjük lesz, akinek élete tanú: Isten rendje, a szabadság túlmutat a fáraók hatalmám.

Mi jól tudjuk mindezt utólag, ő maga, Mózes viszont élete nagy részében nem tudhatta, ki ő. „Egyiptom hercege” volt, aki csak sejthette, hogy nincs otthon a saját életében, hogy meg kell találnia a valódi helyét, vagyis a valódi feladatát. Amivel akkor szembesült először, amikor látta, hogy egy egyiptomi munkafelülgyelő ütlegel egy héber rabszolgát. Azonnal döntött, közbelépett, agyoncsapta a munkafelügyelőt, aztán elmenekült tette következményei elől Midján sivatagába. Pillanatnyi és súlyosan problémás érzelmi döntés volt közösségvállalása, és félt attól, hogy végigvigye. Eltemette áldozatát és eltemette vele friss választását, hirtelen, átmeneti önmagává válását is.

Kivonult a sivatagba, elvett egy lányt az ott élők közül, pásztorként dolgozott. Berendezett egy életformát arra, hogy elkerülje önmagát és életfeldatát, miközben „játékból” elkezdett készülni rá, „előjátszotta”. Pásztor volt a sivatagban, juhoké, ahogy pásztor lett később is, ugyanebben a sivatagban: Izrael népének vezetője, a szabadság ikonja (a mélyen nomád képzetvilágú héber Biblia sokszor hansználja a pásztort a vezető metaforájaként, például a híres, keresztény közösségekben is méltán népszerű zsoltársorokban: Az Úr a pásztorom, nem szűkölködöm). A feladatától elhúzódó hős már ott van a világirodalom kezdeteinél, az Iliász is „haragot zeng”, Akhilleusz dühös félrevonulását, megsértődésének drámáját, ahogy ott van az idő másik felén a Csillagok háborújának szintén a sivatagos Tatuinra visszavonuló hősében, Obi Wan Kenobi, vagy később Luke Skywalker figurájában is (az első női Jedi, Rey már nem próbál elvonulni a feladata elől).

Egy nap a pusztában járva Mózes égő bokorra lesz figyelmes, olyan égő bokorra, amely nem hamvad el, a tűz lángjai nem hamvadnak ki. A lángra a szöveg a „lava” szót használja, amely összecseng a „lev” szóval, amely azt jelenti, szív. Mózes, amikor Istennel szembesül a csoda révén, valójában saját lelke, érzései ki nem húnyó lángjával szembesül. Rájön, hogy hiába húzódott el a feladata elől, hiába választott másik életformát, nem hunyt ki szívében a régi tűz és nem is hamvad ki már soha, amíg él. Még mindig él feladatának tudata benne, érzi, hogy nem ide tartozik és nem itt van dolga, itt neki és a családjának nincs semmi dolga többé. Hosszú kitérők után, nagyon nem fiatalon megérkezik végre a saját életébe.

Szóváltása Istennel jelzi, tele van még mindig bizonytalansággal, úgy érzi, nem áll készen. Rengeteg mindent nem tud, nem ismer, sok tekintetben alkalmatlan és fél, hogy rengeteg baj történhet. Történik is majd elkerülhetetlenül. Egyetlen dolgot tud biztosan, hogy van dolga, hogy sokáig kereste, miközben mindig pontosan tudta, és hogy most már, bármi lesz, muszáj elindulni. A legtöbbünknek nem adatik azóta sem ennél több bizonyosság. Ezért bátorító és vigasztaló Mózes önmagává válásának hosszú előtörténete. Indulunk.

Jó szombatot!