Radnóti főrabbi: „A legszebb könny” – avagy kell-e sírni újévkor és jom kipurkor?

Az előadás egyik legfontosabb tétele, hogy a könny nem az ima külső kelléke, hanem lehetséges következménye. Nem sírni kell ahhoz, hogy az ima őszinte legyen; őszintén kell imádkozni – és ebből olykor könny fakad.

Radnóti főrabbi egyik állítása a hagyomány alapján, hogy Isten megőrzi az ember könnyeit, több szlichot- és jom kipuri imát idéz, amelyekben az imádkozó azt kéri: Isten gyűjtse össze és őrizze meg könnyeit. Ennek bibliai alapja az 56. zsoltár képe: „helyezd könnyeimet tömlődbe”. A könny így szinte tárggyá, az ember szenvedésének és őszinteségének Isten előtt megőrzött bizonyítékává válik. A könny a megtérés belső oldalát fejezheti ki.

Felhívja a figyelmet arra, a tesuvá (megtérés) nem merül ki a bűn kimondásában, a vidujban. Szükséges hozzá a belső megindulás, a káváná is. A könny azt mutathatja, hogy az ember nem egyszerűen elmondja az előírt szavakat, hanem megszenvedi és átéli a megtérést. A rabbinikus hagyomány erkölcsi súlyt tulajdonít a sírásnak: a Talmud szerint annak könnyeit, aki egy igaz ember halála miatt sír, Isten megszámolja és elhelyezi kincstárában. A főrabbi bből azt emeli ki, hogy az emberi fájdalomnak Isten előtt maradandó értéke van; nemcsak a saját bajunk miatt hullatott könny számít.

A kabbalisztikus hagyomány a lelki érzékenység jelének tekinti a könnyet. Az Ári és Chájim Vital hagyománya szerint a nagyünnepi imában feltörő sírás a teljes lelki átélés, az Istenhez való ragaszkodás – a dveikut – jele lehet. Aki valóban átérzi, hogy eltávolodott Istentől, annál ez akár testi reakcióként is megjelenhet. Viszont a sírás szerinte „nem kötelező produkció”, vannak olyanok, akik nem tudnak sírni és ezt el kell fogadni.

De lehet-e „eljátszani” a sírást? Radnóri főrabbi felveti, hogy bizonyos értelmezések szerint már a „sírás hangján” elmondott ima is elfogadható, még valódi könnyek nélkül is. Innen azonban kínos kérdéshez jut: nem Isten megtévesztésére tett kísérlet-e, ha az ember úgy tesz, mintha sírna? Válasza szerint a könnyek mesterséges kipréselése nem javítja az imát. A korábban hullatott könnyek is „jelen lehetnek” az imában. Ha valaki éppen a jom kipuri muszáf alatt nem tud sírni, attól még hivatkozhat életének korábbi, valóban megindító pillanataira.

Az előadás végső következtetése az, hogy aki nem tud sírni, az nem rosszabb imádkozó. Isten a „szívek vizsgálója”: azt nézi, megfelelnek-e az ember kimondott szavai annak, amit valóban érez. A könnyekkel elmondott ima magasztos lehet, ha a könny spontán és őszinte; de a könny nélküli, „önazonos” ima ugyanolyan érvényes.

---