Elment hát Fahidi Éva is, aki mosollyal, bölcsességgel, az írott szó erejével és tánccal küzdött a felejtés ellen. Akit az emberben lakozó gonosz azért akart elpusztítani, mert megszületett és zsidónak született – de aki immár örökre velünk marad, hiszen felejthetetlen ember volt: azért élt, hogy mi jobb, boldogabb, szebb világban élhessünk. Holott ha valaki, ő tudta: a jobb, boldogabb, szebb világot kereshetjük mi odakint – azt úgyis belül kell megteremtenünk.
A holokaszt során Fahidi Évát olyan családi tragédiák érték, amelyeknek súlya alatt mások összeroppantak lelkileg – őt azonban az emberfeletti szenvedés erősebbé és céltudatosabbá tette mindenki másnál.
Tanulhattunk tőle örömöt, szépséget, erőt, bölcsességet, emberséget – az volt a titka, hogy nem volt titka, hanem önmagát adta. Azt a belső ént, aki elpusztíthatatlan volt és maradt.
Olyan tiszta erő áradt belőle, ami csak a kivételes emberek sajátja. Tanított minden mozdulatával, szempillantásával, mosolyával, és persze azzal a hihetetlen lelkierővel, ami megtartotta őt köztünk csaknem száz évig.
Fahidi Éva elment, de megmaradtak róla fotók, filmek, interjúk, könyvek, amelyek nem képesek az ő igazi, személyes varázsát visszaadni – de képesek arra, hogy megőrizzék az alakját, a tanításait, a szeme csillogását.
Legyen neki könnyű a föld, és emléke fonódjék be az élet kötelékébe!
(Címlapkép: Fahidi Éva 2015. október
13-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)
