Gyász: Életének 72. évében hétfő reggel méltósággal viselt, hosszú betegség után szerettei körében elhunyt Baló György televíziós újságíró.
Baló Györgynek nem volt tulajdonképpen nyilvános életrajza. Nem tudtuk, ki ő, mert nem tartotta fontosnak magát. A munkáját, a tényeket, a tájékoztatást tartotta fontosnak. Nem volt pártpolitikai véleménye, de értékrendje volt: hitt a szakmájában, a nyilvánosságban, a demokráciában. A pártosságot és a bulvárt távol tartotta magától. Amikor halálos beteg lett, udvariasan, visszafogottan elköszönt. Most pihen egy kicsit.
Baló György szinte egész felnőtt életét a nyilvánosság előtt élte le, de nem tudunk róla pletykákat, nem ismerjük a magánéletét, nincsenek róla történeteink. Baló György egyszerűen csak szerény volt, felkészült, profi és megbízható. Csak mindent tudott és mindenről tájékoztatott. Egy ember a nyilvánosságban, még 2019 januárjában is, akit nem saját maga érdekelt, hanem a tények, az összefüggések, a nézők. Nem celeb volt és nem propagandista, hanem, bármilyen hihetetlenül is hangzik, újságíró. Pontos, kiegyensúlyozott és széles látókörű. Mindenkitől egyformán kérdezett, nem volt vehemens, támadó, ellenzéki, kormánypárti. Ő tudta, hogy a függetlenség nem semlegesség. Tartása volt, ő volt a demokrácia szelleme, mert ahhoz, hogy felelősen választhassunk politikai pártot, bizalmat szavazzunk bárkinek az életünk és a gyerekeink élete felett, az kell, hogy pontosan tudhassunk mindenkiről mindent. Ez volt az ő dolga, ebben segített. Minden tárgyilagos ismertetése és kérdése harcos kiállás volt a nyilvánosság, a demokrácia, szóval a népuralom és a magyar nép mellett. Szenvedélyes volt és elkötelezett.
Nem szavalt, nem jópofáskodott, nem agitált és nem uszított.
Dolgozott.
Mindig talált magának valami helyet a magyar nyilvánosságban és azok, akik tudni akarták, valójában mi történik, követték. Mindenhová. Évtizedeken keresztül. Egy olyan korban, amikor majdnem mindenki minden „oldalon” pártossá vált a médiaháborúk során. Ő nem akart senkinek megfelelni, senkinek sem fogadott hűséget. A nézőknek akart beszélni arról és csak arról, ami van. Más nem érdekelte.
Aztán, idén januárban egy adás végén néhány rövid szóval elbúcsúzott, azt mondta, fáradt, kezelésre és pihenésre van szüksége. Ezek voltak élete bizonyosan legszemélyesebb nyilvános mondatai. Semmi dráma. Elfáradt. Pihen. Csont és bőr volt már.
Idejétmúlt jelenség volt az „igazság utáni” korban. Az újságírás Don Quijotéje a fake news világában. Vitte, ameddig vihette, aztán letette a fegyvert. A mai nap szimbolikusan a szeriőz újságírás halála is Magyarországon. Vagy legalábbis átmeneti elhallgatása. Mert ifjú szívekben él majd mindig tovább, mindenféle „oldalaktól” függetlenül.
Példát mutatott és példát mutatni igazából nem más, mint életet adni és reményt. Lesz kinek a nyomába lépni. Lesznek utódai és lesz majd helyük, ahogy neki is volt. Így lesz emléke áldás.
Fonassék be lelke az élet kötelékébe.
Baló György 1947. június 14-én, Budapesten született. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-angol-német szakon. A Magyar Televízió (MTV) külpolitikai szerkesztőségében dolgozott 1975-től, valamint a Mozgó Világ munkatársa is volt; 1989-ben a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöki tisztségét töltötte be. Később, 2000-től az MTV műsorvezetőjeként, majd 2002-től 2006-ig kulturális igazgatójaként dolgozott, 2002-2003 között A hét főszerkesztője volt. 2009-ben a Magyar Rádió Kossuth adóján a 180 perc című reggeli műsort vezette, majd 2010-től 2012-ig az MTV főszerkesztői posztját töltötte be. Baló Györgyöt 1982-ben Rózsa Ferenc-díjjal, 1988-ban Balázs Béla-díjjal, 1991-ben Pulitzer-emlékdíjjal, 2017-ben Prima Primissima Díjjal tüntették ki.
