25 éve történt – A
srebrenicai mészárlás emlékezete

2020. Július 12. / 23:58


25 éve történt – A srebrenicai mészárlás emlékezete

Itt történt, 25 éve, Európában, ahol, úgymond, 1945 óta béke van, ahonnan két világháború indult el. Itt történt, a szemünk előtt, a világ békéjét őrizni hivatott, a világháborúk tapasztalatából kinőtt nemzetközi szervezet szeme láttára. Az orrunk előtt. 

Minden megemlékezésen elmondjuk, hogy soha többé

Soha többé nem lehet sorozatban tarkón lőni emberi lényeket, gyerekeket pusztán azért, mert megszülettek. Zsidónak, bosnyáknak, tuszinak, cigánynak, mindegy. Mindig elmondjuk, hogy nem lehet, és mindig megtörténik. Ahogy megtörtént huszonöt évvel ezelőtt Srebrenicában, hogy a gyilkosság nem botrány volt, hanem szabály, erkölcsi elvárás és norma. Velük meg lehetett csinálni. A közösség, a nemzet, a haza, az igazság kívánta ezt. Ha meg akarjuk érteni, mi vesz rá emberi lényeket gyermekek, kamaszfiúk elleni tömeggyilkosságra, népirtásra, érdemes számításba venni. 

Az ENSZ békefenntartói jelen voltak, ott tartózkodtak a közelben

A nemzetközi közösség, mint olyan sokszor, bénának, tehetetlennek bizonyult. Nem az ENSZ, nincs külön ENSZ. Mi vagyunk, mind, a nemzetközi közösség, és az ENSZ annyit ér, amennyi súlyt adunk neki. Amennyire komolyan gondoljuk. Jobbára ennyire gondoljuk komolyan, ki-ki hatalmi céljai eszközének tekinti. Az, ami itt történt, kereken 50 évvel a holokauszt után, mindannyian közös, örök, lemoshatatlan szégyene, és mindőnknek olyan világban kell élnünk tovább, ahol, a holokauszt után, még ez is megtörténhetett. Újra és újra és újra.

Egy mikro-Auschwitz a közvetlen szomszédunkban 

Ne áltassuk magunkat, semmi kivételes nincs benne. Népirtás, tömeggyilkosság, tarkón lőtt, akkor éppen bosnyák, moszlim kamaszgyerekek. Az, ami folyik a történelem kezdete óta és aminek most már tényleg véget kéne vetni.

Hogy Auschwitz kapui végre tényleg, végre örökre, visszavonhatatlanul bezáruljanak. Maradjon fenn örökké az áldozatok emléke. 

Mi soha nem fogjuk őket elfelejteni.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Hírek, lapszemle
Agresszív arab utas az EL AL Airlines Prága–Tel-Aviv járatán
Zsidó világ
Pápa: Purim a zsinagógában
2024. Március 12. / 15:07

Pápa: Purim a zsinagógában

Izrael
Kiállításmegnyitó – „Október 7.”
2024. Február 06. / 15:54

Kiállításmegnyitó – „Október 7.”