Mazsihisz: Megvan az idei költségvetés, módosult az alapszabály, új tagokkal gazdagodtunk

2020. Február 02. / 17:01


Mazsihisz: Megvan az idei költségvetés, módosult az alapszabály, új tagokkal gazdagodtunk

Szerző: Kácsor Zsolt

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) közgyűlése a mai ülésén elfogadta a szervezet idei költségvetését, módosította alapszabályát, s társult tagként fölvette soraiba a Bét Orim Reform Zsidó Hitközség Egyesületet, valamint a Szim Salom Progresszív Zsidó Egyesületet. A legfőbb döntéshozó testület ülésén éles bírálatok érték a pénteken nyilvánosságra került Nemzeti Alaptantervet (NAT). 


A Mazsihisz közgyűlése Deutsch László főrabbi imájával kezdődött, majd Heisler András elnök bevezetőjével folytatódott, aki először megemlékezett a pár napja tragikusan fiatalon elhunyt Reuven Breuerről. A fiatalembert méltatva az elnök elmondta: Reuven Breuer nagyszerű idegenvezetői munkát végzett a hetedik kerületben, és súlyos betegsége dacára is sokáig helytállt szeretett munkájában – legyen neki könnyű a föld. Heisler András gratulált Moskovits Sándornak, aki Békéscsaba díszpolgára lett, s ugyancsak elismerését fejezte ki Frölich Róbert főrabbinak, akit a neves zsidó egyetem, a Jewish Theological Seminary of America díszdoktorrá fogadott. 

Közgyűlés4.jpgDr. Kunos Péter ügyvezető igazgató (balra), Heisler András elnök (középen) és Horváth József alelnök

A 2020-as költségvetésről szóló határozat tárgyalása során dr. Kunos Péter ügyvezető igazgató ismertette az előző, december 15-i közgyűlés óta született javaslatokat a témában. A holokauszttúlélők másodgenerációja által igénybe vehető támogatás keretösszegének esetleges emelésére vonatkozó javaslatról az igazgató azt mondta: egyelőre nem tömeges az érdeklődés a támogatásra, de ha szükséges lesz, akkor az esetleges emelés kérdésére a májusi közgyűlésen vissza lehet térni. A napirend kapcsán Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke nehezményezte, hogy a Mazsihisz a turisztikai bevételből kétszer 45 millió forintot elvon a BZSH-tól. Kunos Péter válaszában hangsúlyozta: ez az összeg az előzmények ismeretében nem illeti meg a BZSH-t, amelyet egyúttal arra kért, hogy legyen tekintettel a Mazsihisz működőképességére. A 2020-as költségvetési tervet a közgyűlés 79 igen szavazattal fogadta el 2 ellenszavazat és 5 tartózkodás mellett. 

A közgyűlés megtárgyalta a december 15-i ülésen már napirendre vett alapszabálymódosítási javaslatokat, amelyeknek elfogadását Heisler András különlegesen jelentősnek nevezte. Mint elmondta, a Mazsihiszben immár három éve folyik az előkészítő munka arra nézvést, hogy a neológia megmaradásának érdekében módosítsák az alapszabályt, s lehetőség nyíljon változtatásokra, új taghitközségek felvételére. Hangsúlyozta: ez nem azt jelenti, hogy a Mazsihisz vallási értelemben irányt vált, szó sincs vallási reformról, vagy a Sulchán Áruch (zsidó törvénytár) elvetéséről. A döntés jelentősége abban áll véleménye szerint, hogy megmarad-e a neológia ebben az éles versenyhelyzetben, amit jól jellemez, hogy egy másik zsidó felekezet – az Egyesült Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) – a Mazsihisz nevéhez megtévesztően hasonló toldalékot vesz föl a nevébe. 

Az elnök hozzátette: a Mazsihisz beperelte az EMIH-et a Magyar Zsidó Szövetség és a Magyar Zsidók Szövetsége névhasználat miatt, egyúttal Heisler András arra hívta föl a figyelmet, hogy „az EMIH nem csak a nevünket akarja elvenni tőlünk, hanem minden mást is”. A mostani szavazás nem arról szól, hogy „a Heisler vagy a Frölich mellé kell-e állni" – fogalmazott –, és „nem is arról, hogy reformközösség lesz-e a Mazsihisz, hanem arról, hogy lesz-e ötven év múlva neológia Magyarországon". 

Közgyűlés2.jpgA közgyűlés szavaz

A közgyűlés a napirendi pontot nagy többséggel elfogadta, így a Bét Orim Reform Zsidó Hitközség Egyesület és a Szim Salom Progresszív Zsidó Egyesület a Mazsihisz társult tagja lett. Az alapszabály módosításának fontos eredménye az is, hogy a Mazsihisz ifjúsági csoportja a korábbinál nagyobb súllyal vehet részt a közösséget érintő döntéshozatalokban.

Az alapszabály lényegesen változott abban a tekintetben, hogy a döntésekhez ezentúl nem az összes közgyűlési tag, hanem a határozatképesen jelen lévők kétharmada szükséges. Ennek kapcsán kisebb vita bontozott ki arról: helyes-e, hogy ennek következtében tehát 42 szavazattal el lehet fogadtatni lényeges döntéseket, ha a közgyűlésben csak 58 képviselő van jelen? Mire az a válasz érkezett, hogy nem a konkrét szám a mértékadó, hanem a kétharmad, s remélhetőleg ez is arra fogja ösztönözni a közgyűlési tagokat, hogy ne maradjanak távol a döntéshozataloktól. 

A közgyűlésen szót kért Radnóti Zoltán főrabbi, aki azt mondta: a pénteken publikált új Nemzeti Alaptanterv (NAT) kötelező olvasmánnyá tette Wass Albertet, Nyírő József műveit pedig ajánlott irodalomként tárgyalja. Mivel mindketten antiszemita nézeteket vallottak, a főrabbi föltette a kérdést: ebben az ügyben mit tervez üzenni a nyilvánosságnak a Mazsihisz és a BZSH vezetése? Ehhez csatlakozva Kiss Henriett, a Rumbach-központ  vezetője úgy fogalmazott: a NAT-ba olyan ideológiai rendszer került be, ami az 1920-as, 1930-as évek kultúrpolitikájára emlékeztet, és teret enged a gyűlöletbeszédnek. Válaszában Heisler András közölte: a Mazsihisz vezetése nem hagyja szó nélkül a történteket, hiszen olyan negatív fordulat történt, amit nem lehet megkerülni.

A közgyűlés Petrovics Péter kaposvári rabbi záróimájával ért véget. 

(Fotók: Szentgyörgyi Ákos)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek