Kásler Miklós: E példamutató fejlesztéssel az egyházi kórházak egésze erősödött meg

2021. Augusztus 29. / 19:42


Kásler Miklós: E példamutató fejlesztéssel az egyházi kórházak egésze erősödött meg

Szerző: Kácsor Zsolt

A szegények, elesettek, betegek ellátásában az egyházak rendelkeznek azzal a lelki többlettel és szellemi felkészültséggel, amelyek alkalmassá teszik arra, hogy mindenkinél jobban gondoskodhassanak felebarátaikról – mondotta ma az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere a Mazsihisz Szeretetkórházának új épületszárnyának ünnepélyes átadásán. ‌Az épületben új diagnosztikai‌ ‌és‌ ‌járóbeteg-ellátó‌ ‌részleg,‌ ‌valamint‌ ‌egy 60‌ ‌ágyas‌ ‌rehabilitációs‌ ‌osztály‌ ‌kapott‌ ‌helyet.‌ 


A‌ ‌Magyarországi‌ ‌Zsidó‌ ‌Hitközségek‌ ‌Szövetsége‌ ‌(Mazsihisz)‌ ‌által‌ ‌fenntartott‌ ‌budapesti‌ ‌Szeretetkórházban‌ ‌az‌ ‌intézmény-rekonstrukció‌ ‌II.‌ ‌ütemének‌ ‌lezárásaként‌ ‌ma‌ ‌ünnepélyesen‌ ‌átadták‌ ‌azt‌ ‌a‌ ‌felújított‌ ‌épületszárnyat,‌ ‌ahol korábban az Uzsoki utcai Kórház Tüdő- és Idegosztálya működött, és amelyet 1993-ban – az egyházi javak visszaadására hozott törvény alapján – az Uzsoki utcai Kórház visszaadott a Mazsihisznek. 

A megújult épület 2300 négyzetméter hasznos alapterületű, a betegszobák, vizsgálók és kezelőhelyiségek légkondicionáltak, a kórtermek mindegyike televízióval felszerelt és saját fürdőszobával rendelkezik. Az épületrészben a kor kívánalmainak megfelelő informatikai rendszert alakítottak ki medikai szoftverekkel együtt. Az új szárny alagsorában az ambuláns rendelők, a földszinten és első emeleten a 60 ágyas rehabilitációs osztály, a tetőtérben az igazgatási, adminisztratív és az oktatást szolgáló terek kaptak helyet. 

Download.jpgShemesh Assaf (balról), Kásler Miklós (középen) és Heisler András átadják az épületet rendeltetésének (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

A‌ ‌Mazsihisz‌ ‌Szeretetkórházában‌ ‌a‌ ‌fejlesztési‌ ‌beruházás‌ ‌első‌ ‌ütemének‌ ‌átadása‌ ‌2020‌ ‌márciusában‌ ‌megtörtént,‌ ‌a‌ ‌mai‌ ‌nappal‌ ‌pedig‌ ‌ünnepélyesen‌ ‌lezárul‌t ‌a‌ ‌rekonstrukció‌ ‌második‌ ‌üteme‌ ‌is.‌ ‌A‌ ‌kivitelezés‌ ‌határidőre,‌ ‌a‌ ‌költségek‌ ‌túllépése‌ ‌nélkül‌ ‌valósult‌ ‌meg,‌ ‌az‌ ‌építészeti‌ ‌költség‌ ‌1,5‌ ‌milliárd‌ ‌forint‌ ‌volt,‌ ‌az‌ ‌eszközpark‌ ‌beszerzése‌ ‌500‌ ‌millió‌ ‌forintba‌ ‌került.‌  

A mai ünnepélyes átadáson – amelyen többek között részt vett Jákov Hadas-Handelsman, Izrael állam nagykövete, Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere, Fónagy János, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára, Réthelyi Miklós volt nemzetierőforrás-miniszter, Tóth Csaba helyi országgyűlési képviselő és Horváth Csaba zuglói polgármester is – a köszöntő beszédek sorát Heisler András, a Mazsihisz elnöke kezdte.  

szk1.jpgAz új épületszárny főbejárata (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

HEISLER ANDRÁS: „EZ VOLT A FELÚJÍTÁS LEGNAGYOBB SZAKASZA” 

Heisler András elmondotta: a kórház korábbi vezetése, dr. Deutsch Zsuzsanna főigazgató és Szinai T. József, a volt gazdasági igazgató komplex fejlesztési tervet készítettek elő, aminek révén a Szeretetkórház egy korszerű,  XXI. századi geriátriai központtá alakul át. 

– A projekthez szükséges milliárdok hiányában a terv sokáig csak papíron létezett. 2017 nyarán viszont volt egy személyes találkozóm Orbán Viktor miniszterelnökkel, akinek elmondtam, hogy a Szeretetkórházzal kapcsolatban van egy álmunk. A fejlesztési projekt kidolgozása valójában ekkor lépett tovább és a magyar egészségügyi kormányzat a Szeretetkórház szakembereinek együttműködésével eljutott egy kormányhatározatig, amelyik 4,8 milliárd forinttal támogatja a korszerűsítést – mondotta Heisler András.

Az elnök megemlítette: a támogatás szorosan kapcsolódik a magyar kormány azon szándékához, amely a történelmi egyházak fenntartásában működő négy felekezeti kórháznak jelentős szerepet szán a hazai egészségügyben, egy holisztikus szemléletű, a lakosság teljes korfáját lefedő egészségügyi ellátási modell kidolgozásával. 

A most lezárult második ütemről szólva Heisler András kiemelte: ez volt a felújítás legnagyobb, egyben leghangsúlyosabb szakasza. Mint mondta, a rekonstrukció során támadott a koronavírus, eközben kellett a kórház két csúcsvezetőjét betegségük miatt nélkülözni, így a helyzet drámai volt, a megoldásban nélkülözhetetlen szerepet játszott Shemesh Assaf doktor, a kórház jelenlegi főigazgatója. 

Heisler András a beszédét azzal zárta: „az a dolgunk, hogy az Örökkévaló képmására megalkotott ember testét óvjuk, fogjuk a kezét, kísérjük el és amikor eljön az idő adjuk tovább a gondoskodás kultúráját. Az Ő teremtését óvni, vigyázni kell és végül méltón elengedni – de közben tudni, hogy minden az Ő kezében van. Ezt az emberfeletti munkát végzik ebben az épületben, melyet most átadunk a jövőnek, hogy odaadó és lelkiismeretes munkatársaink itt szolgálják tovább a Világ Teremtőjét és óvják az Ő képére teremtett ember méltóságát. Köszönjük a Szeretetkórház orvosainak, ápolóinak és teljes személyzetének ezt a munkát, osztozunk örömükben, de ígérhetem, hogy az ezután reánk váró megpróbáltatásoknál is számíthatnak ránk”.  

SHEMESH ASSAF: „EGYEDÜLÁLLÓ A VILÁGON EZ AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS”

Shemesh Assaf főigazgató házigazdaként szólt a megjelentekhez, s külön köszönetet mondott Kásler miniszternek, s mindazoknak a kormányzati, egyházi, egészségügyi és társadalmi vezetőknek, akik személyesen, vagy megbízottjuk útján megtisztelték ünnepségünket. 

Hozzátette: a gyógyítás az embert tekinti elsődlegesnek, a hit és a vallás segítheti a gyógyítást, a gyógyulást. Az egyházi kórházak – köztük a Mazsihisz Szeretetkórház – képesek összefonni ezeket a lehetőségeket. A főigazgató szerint talán egyedülálló a világon ez az együttműködés, amelynek során az egyházi egészségügyi intézményekkel és a kormányzat támogatásával olyan ellátási rendszer jön létre, amely a népesség minden korosztályát képes ellátni olyan holisztikus szemléletben, ami együtt gyógyítja a testet és a lelket is.

A főigazgató így fogalmazott: „a holokauszt túlélőivel szemben orvosi eskümön túl emberi feladatomnak is érzem, hogy itt tartózkodásuk során a lehető legjobb körülményeket biztosítsuk számukra kiemelt orvosi és ápolási ellátás mellett”. Shemesh Assaf kiemelte: a Szeretetkórház zsidó kórház, ám kapui nyitva állnak minden idős, beteg magyar honfitársunk előtt, akinek geriátriai vagy rehabilitációs kezelésre van szüksége. Köszönetet mondott mindazoknak, akik ebben a folyamatban társai és segítői voltak. 

Köszönetet mondott azoknak, akik elkezdték ezt a nehéz munkát, köztük dr. Deutsch Zsuzsanna volt főigazgatónak és azoknak a munkatársaknak, akik – mint fogalmazott – „2017 óta megálmodták és megvalósították a jövőt”. 

– Köszönet közvetlen munkatársaimnak, akik a napi feladatok mellett, egy világjárvánnyal terhelt időszakban is helyt tudtak állni, hogy megvalósulhasson mindaz, amit most önök is látnak. Köszönet az ápolási igazgatónőnek, operatív igazgatónak, főnővéreknek és kivétel nélkül minden kollégámnak – zárta beszédét Shemesh Assaf főigazgató.

JÁKOV HADAS-HANDELSMAN: KÖSZÖNET A MAGYAR KORMÁNY TÁMOGATÁSÁÉRT 

– Szívmelengető látni, hogy a zsidó közösség milyen sok munkát fektet a közép-európai régió egyetlen zsidó kórházánk fejlesztésébe – fogalmazott Izrael állam budapesti nagykövete. A diplomata szerint az intézmény tevékenysége abból a szempontból is kiemelkedő, hogy jelentős részt vállal a holokauszttúlélők ápolásában, gondozásában, segítésében, hiszen ők az emberiség legnagyobb gaztettének túlélői. 

Jákov Hadas-Handelsman a közeledő zsidó újév alkalmából azt mondta: ebben az időszakban a zsidók értékelik az évet, számot vetnek a történtekkel, s arra biztatta a megjelenteket, hogy a pandémia miatt legyünk hálásak az egészségünkért, s azért, hogy milyen ellátásban részesültünk. A nagykövet végül megköszönte a magyar kormány fejlesztési szándékát és anyagi támogatását, majd így búcsúzott: Shana Tova! 

KÁSLER MIKLÓS: KIVÁLÓ MUNKAKAPCSOLAT ALAKULT KI A MAZSIHISZ ÉS A MINISZTÉRIUM KÖZÖTT  

– A beruházás folyamatában nagyon lényeges pillanat volt Orbán Viktor miniszterelnök úr és Heisler András elnök úr személyes találkozója, amelyen megállapodtak az átfogó egyházi kórházi egészségügyi fejlesztés fontosságában. Ezután indulhatott el csaknem 5 milliárd forintos kormányzati támogatással a rekonstrukció – mondta beszédében Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere. 

kás.jpgKásler Miklós (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

A politikus felidézte, hogy Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke idén írásban köszönte meg Orbán Viktor miniszterelnök támogatását a Szeretetkórház fejlesztésében. Kásler megemlítette: a beruházás folyamán kiváló munkakapcsolat alakult ki a Mazsihisz és a minisztérium között, s mint mondta, ezzel a példamutató fejlesztéssel az egyházi kórházak egésze erősödött meg. 

A beszédek után Radnóti Zoltán főrabbi ősi zsidó szokás szerint mezüzét helyezett el a létesítmény bejáratára, majd a résztvevők bejárták és megtekintették az új intézményt.  A rendezvényen közreműködött Dés László zenész, zeneszerző és Bódi Beáta versmondó. 

HÁTTÉR 

A Mazsihisz Szeretetkórház ma Közép-Európa egyetlen zsidó kórháza. A holokauszt előtt Budapesten négy zsidó kórház volt: a Szabolcs utcai, a Maros utcai és a Városmajor utcai kórház, valamint a Szeretetkórház. 

A Szeretetkórház eredeti épülete – amely ma az Országos Idegsebészeti Intézetnek ad otthont a szomszédos telken – 1914-ben épült, ugyanebben az évben készültek el a melléképületei: a Chevra Kadisa menedékháza és a Vakok Intézete szintén 1914-ben épültek. Az ugyancsak államosított Vakok Otthonában később az Uzsoki utcai Kórház Tüdő- és Idegosztálya működött, és 1993-ban – az egyházi javak visszaadására hozott törvény alapján – az Uzsoki utcai Kórház visszaadta a Mazsihisznek az épületet. Ez a felújított, korszerűsített épületrészt adták át ma. 

Magyarország‌ ‌kormánya‌ ‌négy‌ ‌éve‌ ‌döntött‌ ‌arról,‌ ‌hogy‌ ‌négy‌ ‌egyházi‌ ‌kórház‌ ‌fenntartója‌ ‌közös‌ ‌fejlesztési‌ ‌és‌ ‌korszerűsítési‌ ‌programot‌ ‌valósítson‌ ‌meg‌ ‌egy‌ ‌holisztikus‌ ‌szemléletű,‌ ‌a‌ ‌lakosság‌ ‌teljes‌ ‌korfáját‌ ‌lefedő‌ ‌egészségügyi‌ ‌ellátási‌ ‌forma‌ ‌létehozására.‌ ‌ 

A több milliárdos állami támogatásból megvalósuló beruházást a Szeretetkórház szakemberei 2020 áprilisában dr. Deutsch Zsuzsanna akkori főigazgató vezetésével kezdték meg, a főigazgató asszony 2020 decemberi nyugdíjba vonulása után a fejlesztés irányítását dr. Shemesh Assaf főigazgató folytatta.  

A beruházás kivitelezője egy európai uniós közbeszerzési pályázat elnyerésével kapott lehetőséget a munkák elvégzésére, és a feladatot határidőre, a költségek túllépése nélkül teljesítette. A fenntartó Mazsihisz vezetése folyamatosan nyomon követte a beruházást és jelentős anyagi terheket vállalt a munkaerő megtartásában az építkezés folyamán. Az első ütem átadása 2020 márciusában történt, de a koronavírus-járvány miatt az ünnepélyes átadás sajnos elmaradt. A mai nappal az intézmény-rekonstrukció második üteme zárult le, de maga a fejlesztés még folytatódik.

A beruházás építészeti költsége: 1,5 milliárd Ft.
Eszközpark, felszerelés költsége: 500 millió Ft.
Tervező: Plan Drive Kft.
Kivitelező: Kolmann Bau Kft.
Projektvezető: Valastyán László

(Címlapkép: az új szárny felülről. Forrás: Szeretetkórház/Facebook)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Ma lett 80 éves Paul Simon  – Mazal Tov!
2021. Október 13. / 16:10

Ma lett 80 éves Paul Simon – Mazal Tov!

Mazsihisz hírek
Milyen legyen a Mazsihisz szociális ellátórendszere?

Kommentek