Az indiai filmipar, Bollywood zsidó filmcsillaga

2019. Augusztus 12. / 16:04


Az indiai filmipar, Bollywood zsidó filmcsillaga

Szerző: Kácsor Zsolt

Esther Abraham (1916-2006) büszke zsidóként lett szupersztár, filmcsillag és producer Indiában. Ennek a rendkívül tehetséges és sikeres nőnek a tevékenysége nagyban hozzájárult a világ legnagyobb filmiparának kialakulásához.


Esther Abraham 1916-ban született Kalkuttában ortodox zsidó családban, a felmenői a mai Irakból, Bagdadból vándoroltak ki a 19. században. A családjában sok tehetséges zenész és előadó volt, s az iskolában már ő maga is kitűnt mind szellemi felkészültségével, mind sporteljesítményével. Felsőfokú tanulmányait a Cambridge Egyetemen végezte, majd Kalkuttába hazatérve egy zsidó iskolában tanított, de a szíve mélyén már akkor is előadóművész szeretett volna lenni.

Az első szórakoztatóipari állása olyan munkakör volt, amelynek ma már az emléke is eltűnt: egy némafilmeket vetítő mozi színpadán táncolt azokban a kényszerű szünetekben, míg a mozigépész tekercset cserélt.  Később egy unokatestvéréhez utazott Mumbaiba (akkoriban Bombay, amelynek első szótagja adja az indiai filmipar, Bollywood nevét), ahol színházi- majd filmszerepeket kapott. 1936-tól szerepelt különböző filmekben, modellkedett, címlapok sztárja lett, és a közönség imádta. 

A gyönyörű, magas termetű, királynői megjelenésű nő 1947-ben, 31 évesen lett Miss India, azaz India szépe – holott akkor már négy gyermekes anyuka volt. Híres volt szépséges szeméről, igaz, a rajongói nem tudták, hogy erősen rövidlátó, így tánc közben nem a látására hagyatkozott, hanem számolta a lépéseit. 

Pramila_(Esther_Victoria_Abraham) (1).jpg

A filmipart akkoriban (is) férfiak uralták, és Esther Abrahamnak köszönhető, hogy az egyeduralom egyszerre csak megtört: Silver Productions néven létrehozta saját filmgyártó cégét, amely 16 produkciót vitt vászonra. Ezalatt színésznőként is aktív volt, harminc filmben játszott főszerepet, a forgatásokon a veszélyes jelenetekben sem használt dublőrt, sőt, ő maga tervezte a jelmezeit és az ékszereit.  Utoljára 2005-ben szerepelt filmben, 90 éves korában, amikor egy nagymamát alakított. 

Az indiai nézőközönség sokáig vélhetően nem is tudta, hogy Bollywood filmcsillaga igazából zsidó – bár, ha a rajongói tudták volna, nemigen érdekelte volna őket, hiszen Indiában lényegében nincsen és nem is volt antiszemitizmus. Esther Abraham gyakorló zsidóként élte le az életét, és a temetése is zsidó szertartás szerint zajlott: az indiai Maghen David zsinagógában tartották a szertartást, amelyen a fia, Maurice olvasott héberül.

Ha indiai filmet nézünk, gondoljunk arra: egy rendkívül tehetséges és büszke zsidó nő tevékenysége nagyban hozzájárult a modern indiai filmipar- és kultúra kialakulásához.

Az Accidental Talmudist cikke nyomán.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek