Beer György: Nagy öröm, hogy egyre erősebb Weisz Árpád emlékezete

2022. Május 06. / 11:02


Beer György: Nagy öröm, hogy egyre erősebb Weisz Árpád emlékezete

Szerző: Kácsor Zsolt

A Bács-Kiskun megyei Solton a napokban lezajlott a legendás magyar zsidó labdarúgó és edző emlékére alapított VI. Weisz Árpád Emléktorna. Első lett a kalocsai Méhecskék SE, második a Budakalász MSE, harmadik pedig a Budapesti Micro Club (BMC) csapata. A részletekről Beer Györgyöt, a BMC elnökét, a Mazsihisz sporteseményekért felelős tanácsadóját kérdeztük.

Weisz Árpád labdarúgó-edzőt (1896, Solt – 1944, Auschwitz) aligha kell bemutatni a sportszerető olvasók előtt, hiszen az 1920-as években a játékával kápráztatta el a futballszurkolókat, majd edzőként aratott óriási sikereket. A milánói Interrel megnyerte az olasz bajnokságot, majd Bolognába szerződött. Ő volt a Bologna FC trénere az 1930-as években, amikor az olasz csapat háromszor egymás után megnyerte az olasz bajnokságot. 

Ő irányította a Bologna FC 1938-ban is, amikor az olasz csapat hatalmas meglepetésre 4-1-re verte a már akkor is világhírű Chelsea-t. A ragyogó életpálya a vészkorszakban ért véget: Weisz Árpád a feleségével és a gyermekeivel Auschwitzban halt mártírhalált.

Weisz Árpád tiszteletére a szülővárosában 2015-ben rendezték meg az első emléktornát a Petőfitelep Jövője Egyesület szervezésében. Azóta az egyesülethez mások is csatlakoztak a torna megrendezése érdekében – így Solt város önkormányzata és a Solti FC –, de kiveszi a részét a szervezésből Beer György, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) sporteseményekért felelős tanácsadója, a BMC elnöke is.

Beer György a napokban immár hatodik alkalommal megtartott emléktornáról honlapunknak azt nyilatkozta: nagy öröm számára, hogy Solt városa – amely Weisz Árpádot posztumum díszpolgárrá választotta – olyannyira magáénak érzi az eseményt, hogy az emléktorna idejére időzítik a városi sportnapot is, amikor sor kerül a legendás sportember emléktáblájának koszorúzására is. 

Ez fontos esemény a kisváros életében – mondta Beer György –, ahol sajnos nem élnek már zsidók, de a település igyekszik ápolni az egykori zsidó lakosság emlékét. Ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy tiszteletben tartják a város híres szülöttének emlékét, hanem abban is, hogy az önkormányzat nagy hangsúlyt helyez a helyi zsidó temető gondozására, rendbentartására is.

7c2c8ec4-3682-4bba-8645-2c56ee89a1a3.jpgA sportnapon megkoszorúzták Weisz Árpád solti emléktábláját

Beer György így fogalmazott: a kiemelkedő magyar zsidó sportolók előtt való tisztelgés a mai magyar emlékezetkultúra egyik fontos eleme, hiszen Hajós Alfréd vagy Weisz Árpád – nem is beszélve a 101 éves Keleti Ágnesről – igazi magyar zsidó ikonok a magyar társadalomban. 

Megtudtuk tőle: a most lezajlott emléktornán a kalocsai Méhecskék SE végzett az élen, második lett a Budakalász MSE, harmadik pedig a Beer György által vezetett Budapesti Micro Club (BMC) csapata. Ez utóbbi azért is nagy siker, mert a BMC gyerek játékosai legyőzték az NBI-es Paks csapatát, amely a negyedik helyen végzett. 

A BMC hatalmas sikerként könyvelheti el azt is, hogy a BMC tagját, Szarka Ábelt választották az emléktorna legjobb játékosává, a trófeát Ádám Martin válogatott magyar labdarúgó, Paks csatára, aki jelenleg az NBI gólkirálya. Ádám Martin 1981 óta az első magyar futballista, aki a hazai élvonalban egy idényben 30 gólt szerzett. 

Az emléktornán Beer György mondta a zárszót, amelyben megköszönte az eseményt szervezők munkáját, felhívta a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a magyar zsidó sportolók emlékének, kultuszának ápolása. Mint fogalmazott, az emléktorna természetesen folytatódik, s reményei szerint a versenyen részt vevő gyerekek méltó utódaivá válnak a magyar sport zsidó ikonjainak.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Élet + forma
Hanukatalizátor Díj 2024 – elindult a jelölés!
Zsidó világ
„Ábrahám élemedett korú, öreg ember lett..."
Mazsihisz hírek
Meghívó a Budapesti Zsidó Hitközség novemberi közgyűlésére