Az izraeli 13-as televízió jelentése szerint a terroristák fogságából kiszabadult gyerekek hozzátartozói azt mondták az izraeli és a nemzetközi médiának a hazaengedett gyerektúszok beszámolói alapján, hogy amikor a gyerekek sírni kezdtek, a hamászosok fegyvert fogtak rájuk, és így hallgattatták el őket.
„Kényszerítették, hogy csendben maradjon, és még mindig suttog. A találkozásban az volt a legmegdöbbentőbb és legzavaróbb, hogy suttogott, nem lehetett hallani. Közel kellett dugnom a fülemet az ajkához" – mesélte Thomas Hand, a kilencéves volt túsz, Emily Hand édesapja a CNN amerikai hírhálózatnak.
A hétfőn elengedett 12 éves Eitan Jahalomi nagynénje a BFMTV francia televíziónak adott interjújában azt mondta el, hogy amikor a kisfiú elhurcolása után megérkezett Gázába, az utcán ismeretlenek ütlegelték. Később a gyerektúszoknak végig kellett nézniük az október 7-i mészárlások hamászosok rögzítette videofelvételeit.
A fiúk a földön, az anyák, nagymamák és a lányok műanyagszékekből összetolt „ágyakon" vagy földre tett matracokon aludtak a föld alatti járatokban és termekben, és nem mindenkinek jutott takaró.
A foglyok jelentős, a felnőttek esetén mintegy 10-15 kilós súlyveszteséggel tértek vissza Izraelbe, mert nem kaptak sem elég, sem megfelelő élelmet fogságuk idején. Az étkezések mennyisége és minősége fokozatosan romlott fogságuk idején.
Ronit Lubetzky, az Ichilov Kórház gyermekosztályának igazgatója elmondta, hogy a fogság befolyásolta a gyermekek táplálkozását. „Az orvosi állapotfelmérés különféle gondokat állapított meg, köztük ortopédiai és a táplálkozással kapcsolatos bajokat" – nyilatkozta a Háárec című újságnak.
A fogságból helikopterrel a Szoroka kórházba szállították kiszabadulásakor az életveszélyes állapotban szabadon engedett 84 éves Elma Avrahamot. A kórházban mesterségesen lélegeztették és altatásban próbáltak javítani egészségi helyzetén. Két nap alatt sikerült helyreállítani légzését, és az asszony visszanyerte öntudatát. Avraham közel két hónapig nem jutott hozzá krónikus betegségeire szedett gyógyszereihez, a vöröskereszt képviselői nem találkozhattak vele és nem biztosították orvosi ellátását, noha gyermekei eljuttatták a vöröskereszthez mind gyógyszereit, mind azok nevét.
(MTI)
(Címlapkép: Izraelinfo/Facebook)