A középkori budai zsinagóga hamarosan feltárhatja titkait

2021. Január 04. / 11:43


A középkori budai zsinagóga hamarosan feltárhatja titkait

– Ha szerencsénk van, akkor a használati tárgyak közül elég sok minden megmaradhatott – többek között ezt nyilatkozta Takács Ágoston régész, muzeológus, a Budapest Történeti Múzeum gyűjteményvezetője, akivel a feltárás előtt álló budai középkori zsinagóga történetéről készített interjút a Vasárnap.


,,IV. Béla a tatárjárás után kezdte – az ország újjáépítése során – a zsidókat az országba behívni. Egy konkrét, ausztriai zsidó közösségről tudunk. Egy Henel nevű zsidó ember – aki kamaraispán volt II. Babenberg (Harcias) Frigyes osztrák herceg udvarában – lehetett az ideérkező zsidó közösség vezetője, hiszen IV. Béla mellett is mint kamaraispán működött" – mondja Takács Ágoston régész, muzeológus abban az interjúban, amelyet a budai középkori zsinagóga feltárása kapcsán készült vele. 

A szakember elmondta: ,,a zsidók 1250 körül telepedhettek le Budán, akkor építették meg az első zsinagógájukat. Ezzel alakult ki az első zsidónegyed, zsidó utca a budai várban. Otthonuk akkor még nem a mai Táncsics Mihály utca környékén volt, hanem a várhegy másik oldalán, a Szent György tér területén. Onnan, a 15. században költöztek el, a mostani, a feltárás előtt álló zsinagógát 1461-ben építették fel".

Takács Ágoston kifejtette: a feltárás még nem kezdődött el, elsőnek a megvalósíthatósági tanulmány elfogadása szükséges, ezután a Budavári Önkormányzat és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) fogja eldönteni, hogy a feltárást és a beruházást milyen módon tudják megvalósítani. A céljuk ugyanis nem csupán a feltárás, hanem az épületegyüttes bemutatása kiállítótér és bemutatópont létrehozásával.

A teljes interjú ide kattintva olvasható.

(Címlapkép: A Táncsics Mihály utca 21-23. sárga épülete és udvara rejti a feltárás előtt álló budai zsinagóga maradványait. Fotó: Tóth Gábor/Vasárnap.hu)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
PurimFeszt – Minden, ami Purim
2024. Március 25. / 20:49

PurimFeszt – Minden, ami Purim