Antiszemitizmus a Kanári-szigeteken?! Az örök tavasz szigetén?! De miért?!

Egy magyar zsidó házaspár a honlapunknak mesélte el nem minden tanulságok nélkül való élményeit arról, hogy idén januárban milyen különös dolog történt velük. A nyugalom és béke szigetén, az örök tavasz derűjében, a gyönyörű Gran Canarián futottak bele antiszemita megjegyzésekbe. Egyszer az óceánparton, egyszer egy étteremben. Méghozzá nem turisták, hanem helyiek részéről. De miért? Miért lesz valaki antiszemita az örök tavasz világában?

Eszter és Dávid röviddel ezelőtt egy hetet töltött a Kanári-szigetek legnagyobbján, Gran Canarián, annak is a déli, azaz nyugodtabb, csöndesebb, lassabb partján. Hiszen bármilyen kicsi ez a földdarab – mindössze háromszor nagyobb Budapestnél – a földrajzi és kulturális különbségek szinte a kellős közepén kettészelik Gran Canariát: észak a fővárossal, azaz Las Palmas majdnem nagyvárosias világával jelentősen eltér a déli part vidékies miliőt árasztó atmoszférájától. Mintha két eltérő országot ragasztottak volna össze: észak lármás, hangos, zsúfolt vidék, míg dél mélázóbb, tűnődőbb, halkabb.

Csend és nyugalom: kilátás Eszter és Dávid szállodai szobájából

Éppen emiatt döbbent meg a házaspár azon a helybéli férfin, aki fényes nappal vonta őket kérdőre „a palesztin gyerekek halála" miatt. Eszter és Dávid délidőben sétált az óceánparton, amelyet félkaréjban éttermek, bárok szegélyeznek, a pincérek sürögnek-forognak, a többi alkalmazottnak pedig az a dolga, hogy a vendégeket becsalogassa. Itt történt az első eset: egy 40 év körüli, bronzbarnára sült férfi – a helyett, hogy beinvitálta volna a két turistát az étterembe – odafordult Dávidhoz, és összehúzott szemmel ráförmedt angolul:

– Helló! Igen, te ott! A palesztin gyerekek hogy vannak? Élnek? Vagy mind meghalt?

Eszternek és Dávidnak a földbe gyökerezett a lába. Erre nem számítottak. Békésen andalogtak az örök tavasz szigetén, amibe belerondít egy helybéli fröcsögése. Eszter nem tudott semmit szólni, de Dávid nem hagyta annyiban:

– És neked? Az agyad? Megvan?

A választ nem értette, mert az már spanyolul hangzott el, de bizonyosan valami káromkodás lehetett, mert szerepelt benne ez a szó: puta...

A magyar házaspár sétált tovább, majd Eszter halkan azt kérdezte: Dávid, nem kellene levenned a kipádat? Mire a férje visszakérdezett: hagyjuk, hogy ők győzzenek?

És nem vette le a kipát. Pár órával később, aznap este is kipa volt a fején, amikor beültek egy étterembe, mit sem sejtve arról, hogy a személyzet mit gondol az izraeli-palesztin helyzetről. Az egyik pincér ugyanis széles mosollyal az arcán ezt kiáltotta oda Dávidnak:

– Free Palestine! – s el is robogott.

Erre már Eszter mondta a férjének: te, álljunk fel és menjünk. Dávid bólintott, de előbb odaintette a pincért, hogy elmondja neki a véleményét. Intett, a pincér jött, és Dávid elmagyarázta, hogy egy étteremben a személyzetnek tilos minden személyeskedő megjegyzés a vendégekkel. A szóváltást látva kisvártatva odalépett hozzájuk az étterem főnöke, aki megkérdezte, hogy mi a probléma. Dávid elmagyarázta neki, hogy mi történt, mire a főnök villámló tekintetet vetett a pincérre, majd háromszor is elnézést kért a házaspártól.

Dávid közölte, hogy ezek után természetesen nem maradnak, mire a főnök még egyszer elnézést kért, megígérte, hogy ilyesmi nem fog többé előfordulni, s arra kérte a vendégeket, hogy maradjanak. Mivel valóban látszott rajta, hogy őszintén beszél, a házaspár nem állt fel az asztaltól. De az étvágyuk elment. Számítottak rá, hogy a Palesztina szabadságáért kiálló pincér is elnézést kér majd, de ő nem kért elnézést. Minek is? Hiszen ő megmondta! Ő kiállt Palesztináért! Ittak hát egy üdítőt, majd fizettek és elmentek.

Szótlanul bandukoltak a szállásra vissza, s közben Dávid azt kérdezte Esztertől, hogy vajon miért fontos ennek a pincérnek a palesztin helyzet. Hiszen Izrael több mint 4 ezer kilométerre van Gran Canariától! Miért lesz antiszemita egy ember az Atlanti-óceán közepén?! Mire Eszter szájából elhangzott a nap mondata: