Hanuka 2023 – ünnepi kisokos

2023. December 06. / 21:02


Hanuka 2023 – ünnepi kisokos

Készülődjünk az egyik legkedvesebb ünnepünkre a hanukára, amely idén december 7-e estétől december 15-e estéig (a zsidó naptár szerint kiszlév 24. estétől tévét hónap 2. estéig) tartó, nyolc napos ünnep, amely a zsidóknak a szíriai görög hódítók felett i. e. 165-ben aratott győzelmére, a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékeztet.

Maga a Hanuka szó felszentelést jelent, s arra utal, hogy a hellén hódítók ellen a Makkabeusok által folytatott szabadságharc győzelme után a bálványokkal megszentségtelenített jeruzsálemi szentélyt újra felszentelték. Az ünnepi gyertyatartó első lángját december 7-én este, míg az utolsó, nyolcadik lángot december 14-én este kell meggyújtani.

Olvassák szeretettel az ünnepre összeállított kisokosunkat. Ha van bármi, amit szívesen megkérdeznél a hanukáról, nálunk megtalálod a választ.

Al ha niszim: szó szerint, a csodákról, az ünnep idején a rendszeres, napi háromszor elmondott 18 áldáshoz hozzáillesztett ima, az étkezés utáni áldáshoz is hozzátesszük.

Dreidel, esetleg trendeli: négy oldalú pörgettyű, négy különböző betűvel az oldalain, amelyeket összeolvasva az jön ki, hogy nesz gádol hájá sám, vagyis nagy csoda volt ott.

Gelt: Hanukakor adott pénz. Manapság a csokipénzekre utal, amelyeket hanukakor adott gyerekeinknek, vagy veszélyesen sok édességet fogyasztó, nem elég egészségtudatos barátainknak, esetleg mi magunk eszünk meg, dacolva a következményekkel.

hanuka gelt.jpg

Hanuka: az ünnep neve, újraszentelést jelent, nyolc napos bulit jelöl, amely éppen ma kezdődik, már az elején is nagyszerű, de bármikor be lehet szállni, a fény csak egyre nő. Az újjászentelés arra utal, hogy a makkabeusoknak kellett újraszentelni a Szentélyt, miután kiverték a szír-görögöket, Nagy Sándor birodalmának örököseit.

Latkesz: étel, az összetevő, amely nélkül nincs zsidó ünnep, jom kipurt és a többi böjtnapot kivéve. Palacsinták, olajban sütve, Hanukakor elfogyasztva, zsírban és szénhidrátban gazdagon, gelt előtt vagy után. A legelszántabbnak: közben.

hanuka-latkesz.jpg

Makkabeusok: azok a bátor fanatikusok, akik szembeszálltak a görög túlerővel és felszabadították a Templomot. Akik megteremtették a hanukai csoda feltételeit.

Nész gádol hájá sám: nagy csoda volt ott, ahogy fentebb már elmeséltük. Ezeknek a szavaknak a kezdőbetűi vannak a dreidelen, esetleg trendelin. A sám, vagyis ott helyett Izraelben po, vagyis itt áll. A csoda mindenhol ugyanaz.

Shamash: a szolgagyertya, a segítő, amelyről meggyújtjük a hanukai nyolc karján lévő többi gyertyát.

hanukia kozepen a szolgagyertyaval.jpg

Sufganiyot: fánk, ha már minden latkes és gelt elfogyott, amit a jiddise mámék gigantikus multicége megtermelt. Utánuk jöhet a zsírban, tésztában, cukorban egyaránt gazdag lekváros fánk, a sufganiyot, ez a méltán körülrajongott, egyszerűségében is elbűvölő kalóriabomba, amelynek keleti zsidó kistestvéréről, a sfinjről, amely arabul épp azt jelenti, amit a sufganiyot héberül, szivacsot, már írtunk is róla.

Ez a szószedet csak az alapinformációkat, azok közül is csak a legfontosabbakat közli, még az ételekből is mindössze három fért bele. Induljunk most el innen. Szép ünnepet és jó étvágyat kívánunk.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Ma 20 éve hunyt el Tardos Tibor író
2024. Január 07. / 10:07

Ma 20 éve hunyt el Tardos Tibor író

Közélet
A Mazsihisz az izraeli tv-ben
2024. Január 09. / 14:17

A Mazsihisz az izraeli tv-ben