Egyedül nem megy: a boldogság parancsa – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma este 19 óra 18 perckor köszönt be, a királynő holnap este 20 óra 23 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, valamint Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten a Reé hetiszakaszt olvassuk. Jó szombatot minden kedves hittestvérünknek!

A nagy hászid tanító, a breszlovi Náhmán rabbi szerint a legnagyobb „micva”, a legfőbb jótett és a legfontosabb parancs boldognak lenni. A Tóra olyan, mint egy házibuli vagy egy utcabál forgatókönyve: csak társaságban tudja elképzelni a boldogságot. Mintha csak együtt lehetnénk boldogok.

A mostani hetiszakaszban fordul elő messze a legtöbbször a szimhá szó, amely örömöt, boldogságot jelent. Izrael ünnepnapjairól van szó, azokról az időszakokról, amikor mindenki felmegy Jeruzsálembe, mindenki együtt szolgálja Istent, valóban hatalmas utcabállá, népünnepéllyé téve Isten szolgálatát. Amikor ezekről az alkalmakról van szó, a Tóra mindig külön szól, hogy el ne felejtsünk örülni, jól érezni magunkat.

Mind éreztük már úgy, mintha a zsidóság tele volna gyásznapokkal, kötelező, érthetetlen, unalmas szertartásokkal, a legfőbb kérdése az volna, hogy mikor, kinek és mit tiltanak meg a rabbik, ha tehetik, és mintha az egész célja a spontán életöröm gondos elfojtása volna; a híres zsidóviccbeli Kohn és Grün pedig évezredek óta azon agyalnának, hogyan játszhatnák ki valahogy a szombatot, ehetnének végre oldalast hosszúnapon és milyen frappánsággal vágnák ki magukat, ha lebuknak („kérdeztem én, hogy hívják azt a halat?").

Pedig Mózes az utolsó beszédében, az ötödik könyvben emlegeti a legtöbbet a boldogságot az egész Tórában. Úgy tűnik, ez hosszú élete minden tapasztalatának összefoglalása: Isten közelsége, az ünnep boldogság, és a boldogság természetes közege a közösség.

Amikor jól akarjuk magunkat érezni, „kimozdulunk”, „emberek közé megyünk”. Amikor imádkozni kezdünk, kimozdulunk a gyakorlati ügymenetből, elkezdünk befelé figyelni, és emberek közé megyünk, ha tehetjük, a zsinagógába. Ahol a legsűrűbben azt a zsoltárkompozíciót énekeljük, amely úgy kezdődik, hogy „boldogok, akik házadban tartózkodnak”. Boldogok, akik elmennek Isten naponta háromszor megrendezett házibulijába.

Tudjuk a legfőbb életszabályok egyikét: legyen rá gondod, hogy mielőtt elmész, tedd magad feleslegessé. Távozz üres kézzel, könnyedén, úgy is hagyhatsz magad után családot, ha egyedül vagy is. Maradjon utánad Isten házában – a közösségeidben – boldogság.

Mert erős a szerelem, mint a halál az Énekek Éneke kulcsmondata szerint. A legnagyobb jótett és kötelesség boldognak lenni, mert a boldogság kiárad, nem tudjuk magunkban tartani, összekapcsol, szinte magától közösséget teremt.

Ezért mondunk áldást az első virágzó gyümölcsfákra tavasszal, Niszán havában; áldást az óceán felfoghatatlan, fenséges végtelenségére; a szivárványra; a zsidó és nem zsidó bölcsekre, ha csak megpillanthatjuk őket.