Izrael új nagykövetének egyik első útja a Mazsihiszhez vezetett

2025. Március 26. / 19:59


Izrael új nagykövetének egyik első útja a Mazsihiszhez vezetett

Izrael új magyarországi nagykövete, Maya Kadosh egyik első útja az ország legnagyobb zsidó felekezetéhez, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségéhez (Mazsihisz) vezetett. A Budapestre érkezését követő napon látogatást tett dr. Grósz Andornál, a Mazsihisz elnökénél.

Maya Kadosh a találkozó során érdeklődött a magyarországi zsidóság múltjáról, jelenéről, a Mazsihisz terveiről, illetve a közösség aktuális problémáiról. Dr. Grósz Andor a közvetlen hangulatú beszélgetésen megosztotta a Mazsihisz kiemelt célkitűzéseit, amelyek között hangsúlyosan említette a magyar zsidó jövő építését, az ifjúsággal való kapcsolat erősítését, a vallási élet fejlesztését, a szekuláris zsidóság proaktív megszólítását, valamint a holokauszt túlélőkről való gondoskodás fontosságát. Emellett szólt az élénk vallási életről Budapesten és vidéken, továbbá rövid áttekintést nyújtott a neológ közösség intézmény-rendszeréről.

20250326_Maya_Kadosh_GroszAndor_02.jpg

A nagykövet asszony érdeklődött a Mazsihisz kapcsolatáról a kormánnyal és a társadalommal. Tájékozódott arról is, milyen a Mazsihisz viszonya a különböző egyházakhoz, valamint más zsidó felekezetekhez. Az elnök a legfontosabb alapelvként az egymás iránti kölcsönös tisztelet fontosságát emelte ki.  

A látogatás során Maya Kadosh érzékeltette a Mazsihisz-szel való szoros együttműködés jelentőségét, és azt a törekvését, hogy aktív, segítő, támogató és partneri viszonyt ápoljon a szövetséggel. Ezt tükrözte azon kérdése is, miben tudna további támogatást nyújtani. A Mazsihisz elnöke a lehetséges magyar és izraeli partnerek közötti tudományos, oktatási és kulturális kapcsolatok előmozdítását jelölte meg a közös munka legfontosabb területeiként.

20250326_Maya_Kadosh_GroszAndor_01.jpg

Maya Kadosh több mint két évtizede áll az izraeli külügyminisztérium szolgálatában, az utóbbi években a Külügyminiszter politikai stábjának vezetőjeként dolgozott. Az elkövetkezendő években egyik fő törekvése a két ország közötti együttműködés szélesítése lesz. 

Fotó: Ritter Doron / Mazsihisz

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek