A náci birodalom már 1943 szeptemberében kész javaslatokkal rendelkezett Magyarország megszállására, majd Hitler 1944 februárjában utasította a hadsereget az elfogadott hadműveleti terv kimunkálására, és 1944. március 12-én kiadta a parancsot az ország elfoglalására. A német hadsereg 1944. március 19-én ellenállás nélkül nyomult be az országba, ami megpecsételte a már jogfosztott magyar zsidóság sorsát.
A német véderő főparancsnokságának vezetési törzse 1943. szeptember 30-án készítette el javaslatát Magyarország megszállására, amelynek terve a „Margarethe" fedőnevet kapta. A végrehajtás időpontját ekkor még nem döntötték el. Hitler 1944. február 28-án adott utasítást a hadművelet végső változatának kimunkálására. A döntő lépést a német vezetés számára sürgőssé tette, hogy a szovjet csapatok a Kárpátok közelébe érkeztek, és Magyarország stratégiai jelentősége növekedett. Hitler 1944. március 12-én adta ki a hadműveleti parancsot, amely közölte, hogy a délkeleti főparancsnokság (Von Weichs vezértábornagy) irányítása alatt német csapatok négy irányból, Budapestre összpontosítva bevonulnak Magyarországra, és a Tisza vonaláig megszállják.
A magyar politikai és katonai vezetés több forrásból is értesült az ország határai mentén, különösen a Burgenlandban és a Muraközben folyamatban lévő német csapatösszevonásokról, azonban tétlen maradt; nem számolt a megszállást eshetőségével. A március 18-i klessheimi Hitler-Horthy-találkozón eldőlt, hogy a németeknek semmiféle katonai ellenállással nem kell számolniuk.
A Wehrmacht csapatai március 19-én hajnali 4 órakor lépték át a magyar határt. Horthy elutasította azt a követelését, hogy Imrédy Bélát, a fasiszta Magyar Megújulás Pártja vezetőjét nevezze ki miniszterelnöknek. Többnapos vita után, március 23-án, Sztójay Döme berlini követ alakította meg a németeknek mindenben megfelelő magyar kormányt. (Forrás: Múlt-kor történelmi magazin)
A Sondereinsatzkommando
A Sztójay-kormány nagyszámú megkülönböztető és jogfosztó rendeletet fogadott el a „zsidónak tekintendő" magyar állampolgárokkal szemben és megkezdődött a zsidók jogszabályi úton történő teljes elkülönítése a keresztény társadalomtól.
Magyarország német megszállásával az országba érkezett az úgynevezett különleges bevetési egység (Sondereinsatzkommando – SEK) is, melynek feladata az ország „zsidótlanítása” volt. A SEK vezetésével a holokauszt fő szervezőjét, Adolf Eichmann SS-alezredest bízták meg, aki a Birodalmi Biztonsági Főhivatal deportálási ügyekben egész Európára kiterjedő hatáskörrel rendelkező zsidóügyi részlegét vezette.
Adolf Eichmann SS alezredes javaslatára a fronthoz legközelebb eső keleti és északi területeken (Kárpátalja, Felvidék, Észak-Erdély) kezdődött meg a zsidók gettókba tömörítése 1944. április 16-án, a begyűjtést a vidéki lakossággal kezdték. 1944 április közepe és július eleje között gyakorlatilag az egész országban – utoljára Budapesten – végrehajtották a gettósítási akciót. Július elejére több mint százhetven gettóban 437 000 zsidót zsúfoltak össze.
A népirtás második szakasza, a többhetes, gettóban való szenvedés és embertelen körülmények közötti fogva tartás után a Nyíregyházával és Máramarosszigettel együtt egész Kárpátalját magába foglaló VIII. kassai csendőrkerületből történő deportálásokkal kezdődött meg, május második felétől. 1944. július elejére már csak a budapesti és a munkaszolgálatos zsidók maradtak Magyarországon. (Forrás: Holokauszt Emléknap)
Fotó: német katonák a budai várban. Forrás: Múlt-Kor
