Új fejezet a magyar holokauszt-kutatásban: Megalakult a kutatók szakmai egyesülete
Az alulról szerveződő szakmai közösségről, a Braham-hagyomány tiszteletéről és a jövőbeni együttműködésekről kérdeztük Kelemen Ágnes történészt, az OR-ZSE egyetemi adjunktusát annak apropóján, hogy a közelmúltban megalakult a Magyar Holokausztkutatók Hálózata Egyesület. INTERJÚ
Kelemen Ágnes társadalomtörténész az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) történelem tanszékén tanít, fő kutatási területe a 20. századi zsidó történelem Közép-Európában. Tegnap, november 3-án jelent meg az első könyve az Amerikai Egyesült Államokban, amely a numerus clausus által kiváltott diákvándorlással foglalkozik. A kötet rávilágít arra, hogy a törvénynek nem csupán erős antiszemita funkciója volt, hanem a politikai és a szexista diszkrimináció eszközeként is szolgált. A kutató hosszú ideig a két világháború közötti korszakkal, azon belül zsidó származású – főként orvos és mérnök – hallgatók sorsával foglalkozott; jelenleg olyan zsidó hallgatók kutatására fókuszál, akik rabbiként vagy zsidó tudományok kutatójaként tanultak az államszocializmus idején Magyarországon. A holokauszt-kutatók egyesülete őt választotta meg a szervezet titkárává, így ebben a minőségében kérdeztük.

Miért volt szükség egy új egyesületre? A holokausztot eddig is kutatták Magyarországon, de miért fontos ehhez egyesületi forma?
Természetesen eddig is folytak kutatások, és magam is régóta foglalkozom a témával – például a Múlt és Jövő kiadásában sajtó alá rendeztem Bálint György édesapjának 1944-es, védett házakban írott naplóját. Tehát az egyesület tagjai kutattak a saját szakterületükön, de ahhoz, hogy továbblépjünk, pályázhassunk, intézményi megállapodásokat köthessünk, szükség van egy jogi személyre. Az akadémiai világban a támogatásokat sokszor egyéni alapon osztják, de
a holokauszthoz hasonló, földrajzilag és tematikailag rendkívül széttagolt területeken elengedhetetlen a kollektív munka.
Ezzel az egyesületi formával olyan intézményi partnerekhez is tudunk kapcsolódni, mint a Holokauszt Dokumentációs Emlékközpont (HDKE), amely – Zima András vezetésével – nyitott arra, hogy a kutatók fiatalabb nemzedékét szárnyai alá vegye.
Hogyan indult ez a kezdeményezés? Honnan datálódik a kapcsolatuk?
Ez egy ízig-vérig alulról szerveződő közösség. Klacsmann Borbála történész, az egyesület elnöke volt a folyamat motorja. Konferenciákról ismertük egymást, együtt tanultunk, és kezdetben egy egyszerű Facebook-csoportként működtünk. Itt segítettük egymást a mindennapokban: ösztöndíj-felhívásokat osztottunk meg, vagy éppen egy-egy régi, nehezen olvasható kézírásos forrás kibetűzésében kértük a többiek segítségét.
A fordulatot a magyarországi deportálások 80. évfordulója hozta el 2023 végén.
Feltűnt, hogy míg korábban Randolph L. Braham professzor szerkesztett egy-egy nagyszabású összefoglaló kötetet az évfordulókhoz kapcsolódva az elmúlt évtizedek új tudományos eredményeiről, most nem látszott hasonló kezdeményezés 2024-re. Ekkor született meg az ötlet, hogy szerkesszünk egy saját kötetet. Klacsmann Borbála, Buchmüller Péter és Pataricza Dóra vezetésével ez meg is valósult: a 80. évfordulóra megjelent a tanulmánykötet magyarul, majd angol nyelven is. Ebben az OR-ZSE óriási segítséget nyújtott: egyrészt finanszírozta a magyar kiadást, másrészt az angol nyelvű kiadás – amely a De Gruyter kiadónál látott napvilágot – nyelvi lektorálását is támogatta, ami a mai könyvkiadási piac ismeretében rendkívül fontos segítség.
Kik csatlakozhatnak az egyesülethez?
Ez egy tudományos egyesület, amely a magyarországi holokauszt kutatóit tömöríti. Nem feltétlenül csak magyarországi kutatókról van szó; már érkezett megkeresés például Romániából is, ami teljesen logikus, hiszen az erdélyi holokauszt szorosan kapcsolódik a magyarországi eseményekhez. Olyan kutatók jelentkezését várjuk, akik
tudományos munkát végeznek, és valamilyen formában nemzetközi szinten is láthatóak – angolul vagy más idegen nyelveken publikálnak.
Korhatár nincsen, de a tagság összetételét tekintve leginkább az akadémiai „junior” generációt képviseljük. Olyan kutatókról van szó, akik biológiailag lehet, hogy már nem fiatalok – én magam is 2024 végén szültem –, de a tudományos ranglétrán még nem a nagy professzori pozíciókat betöltő, évtizedek óta a pályán lévő senior kutatók, hanem azok, akik nemrégiben fejezték be doktori tanulmányaikat.

Milyen konkrét tervekkel vág neki az egyesület a következő egy-két évnek?
Nagy terveink vannak. Jelenleg folyamatban van egy együttműködési megállapodás előkészítése a Holokauszt Emlékközponttal. Ez intézményi hátteret – például irodahasználatot és szakmai bázist – biztosítana számunkra a nemzetközi pályázatokhoz és a közös munkához. Különösen fontos számunkra, hogy a Páva utcai múzeum állandó kiállítása lassan 20 éves, így időszerűvé vált annak megújítása. Az intézmény számít a mi közreműködésünkre is az új állandó kiállítás megtervezésében. Természetesen önálló konferenciák szervezését is tervezzük, és építkezünk a hamarosan esedékes 90. évforduló felé is.
Fotók: Mazsihisz.hu / M. Schmidt János
Fájóan fiatalon távozott – Szendy Barbitól búcsúzunk
Mit jelent a „timsel”, az Édentől keletre titokzatos héber szava?
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
IV. HanukaFeszt – A csoda velünk kezdődik!
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
Toronyi Zsuzsa és Novák Attila az ügynökaktákat vizsgáló Mazsihisz-bizottságról