Tisri: Ne távozzon el tőletek az életöröm

2013. Szeptember 01. / 20:48


Tisri: Ne távozzon el tőletek az életöröm

Zsidó hónapok / Tisri

Hihetetlen, hogy ma, a digitális csodák, a szívműtétek és az űrhajózás igazán szenzációs korában, milyen modernnek, korszerűnek, friss szellemet árasztónak tűnik fel előttünk a Tóra, a több ezer éves zsidó vallás és közösségi élet. Mintha könyveinket megannyi istenáldotta tehetségű pszichológus és tudós szociológus írta volna!


Már Elulban felfigyeltünk a lelki és a testi felkészülés megannyi aprólékosan egymásra épülő kötelmére, hiszen minden idegsejtünkkel várnunk rendeltetett a Félelmetes Napokat. Kezdődött mindez a hajnali szlihot-imák könyörgésével, a mély, a filozofikus gondolatokkal, amelyek hivatottak voltak megerősíteni az Isten és a hívő egyén kapcsolatát, szövetségét, s folytatódott a sófár hangjával, ami éppen a kürt különös, borzongató hangjával figyelmeztet: a Teremtő könyörületes, kegyelmes, de nekünk – valamennyiünknek – bőven van tennivalónk még. Hogy méltók legyünk a jóságára.

Csupa erkölcsi parancs. Örökös segítés, nem lankadó szolidaritás, acélos hit és megtartott fogadalom, hűség és hagyomány. Mázsás terhek ezek, amelyek súlya alatt görnyed a test és roppanhat a lélek.

Az Ember magasra helyezett pengeélen egyensúlyozva halad teljes élete során. Ha elgyengül, feladja, megbotlik: leesik. Alant pedig az erkölcsi vagy a fizikai megsemmisülés várja. Ha tovább halad, a következő lépés újabb választást hoz: vagy egyetlen tévedéssel lezuhan, vagy megy tovább. A sors lényege tehát ez: a „tovább”. Nem valami vigasztaló perspektíva. Tudta ezt Ezra és Nehemja is, amikor kimondták: ha felkészültetek az ünnepekre, ha teljesítettétek kötelezettségeiteket, minden rendben lesz. „Egyetek jó ételeket, igyatok édes italokat, küldjetek ételt azoknak, akiknek nincs, mert szent ez a nap az Örökkévaló számára; ne szomorkodjatok, mert az Istenben való öröm a ti erősségetek.”

Ez tehát Tisri lényege. Hogy Tisri előtt, még Ádárban, készülni kell a megméretésre. Ros Ha-Sánától kezdve pedig, a sófár jelképes hangjával, az ítéletre. De legfőképpen arra, hogy a sors pengeélén biztonságosan, egyenes tartással végigmenjünk a célunkig. Lehetőleg botlás nélkül.

És mindeközben pontosan tudjuk: Tisri után is Tisri előtt lesz! Sőt mindig és újra. Mert megint kezdődik egy év. De fogyatékosságaink, hibáink és mulasztásaink ellenére gondoljunk a megbocsátás kegyelmére és a feloldódás isteni ajándékára is.

És hogy sohase feledjük Ezra és Nehemja közösségerősítő szavát: „Ne távozzon el tőletek az életöröm!”

Benedek István Gábor

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Izrael
Magyar parlamenti képviselők Izraelben
2024. Február 21. / 16:32

Magyar parlamenti képviselők Izraelben

Zsidó világ
Adakozás – elfogadás
2024. Február 15. / 10:02

Adakozás – elfogadás