Szellemi izgalom és mítoszrombolás: elindult a Neológia Akadémia

A Neológia Akadémia ötlete dr. Németh Tamásnak, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) kommunikációs vezetőjének a fejéből pattant ki – s hadd tegyük hozzá: végre valahára! Hiszen a neológia történetéről, sajátosságairól, jelenlegi helyzetéről és jövőjéről már évek óta rendszeres tudományos-vallási-szervezeti diskurzusnak kellene folynia.

A témáról az áldott emlékű dr. Schweitzer Gábor és dr. Biró Tamás magas színvonalú párbeszédet folytatott egymással a Szombatban, de hát már ennek is tíz éve; majd 2021-ben vitáztak újra (dr. Biró Tamás vitaindítóját ITT olvashatják). Újabban pedig a Hunyadi téri zsinagóga rabbija, Fináli Gábor, valamint a Páva utcai körzet rabbija, dr. Radvánszki Péter kezdeményezett nyilvános eszmecseréket a kérdésről (az ezekről a rendezvényekről készült tudósításainkat ITT és ITT olvashatják vissza). Ezeken a rendezvényeken feltűnt dr. Németh Tamás is – s ebből már sejtettük, hogy valami készülőben van, és nem csalódtunk: a 28. Zsidó Kulturális Fesztivál keretében tegnap el is indult a Neológia Akadémia.

Kérdőjelek sokasága

Mint a bevezetőben említettük, az előadó dr. Balázs Gábor volt, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) rektora, aki rögtön azzal a felütéssel kezdte, hogy a megadott címnek – „Neológia: zsidó, magyar, eredeti?”– nemcsak a végére, hanem minden egyes szava mögé tehetnénk kérdőjelet. 

–Aki kijelentő módban próbálja megfogalmazni, mi a neológia, az vagy téved, vagy tisztában kellene lennie vele: napjainkban nem létezik egyetlen egyértelmű meghatározás sem – hallhattuk.

De amilyen nehéz meghatározni röviden, hogy mi is a neológia a maga teljességében, ugyanilyen nehéz definiálni azt is, mit jelent ma a zsidóság. A különböző zsidó identitás-variációkat és csoportokat vizsgálva látható, hogy megszámlálhatatlan irányzat létezik, és folyamatosan jönnek létre újabb csoportok, amelyek mindegyike az autentikus zsidóság képviselőjének tekinti magát.

Az első mítoszrombolás

A professzor itt érkezett el az első mítoszromboláshoz: aki azt hiszi, hogy régen a zsidóság egységes volt, nem léteztek szakadár csoportok és belső viták, mert ezek újkeletű dolgok, az nagyon téved. Mítosz, hogy a zsidóság történetében egykor létezett valamiféle idilli, teljes egység, a közösség – pontosabban közösségek – mindig is egymással vitatkozó és versenyző csoportokra oszlott.

S hogy miképpen alakultak ki a ma leginkább ismert irányzatok? Erről megtudhattuk: a 19. század során főleg Franciaországban és Németországban jelent meg egy olyan zsidó szellemi elit, amely elkötelezte magát a zsidóság megreformálása és a modernizáció mellett. Idővel ebből a szellemi áramlatból különböző irányzatok és felekezetek születtek, amelyek tovább tagozódtak. Németországban kialakult egyrészt a radikálisabb reformmozgalom, ennek a szellemi örököse a mai progresszív és liberális judaizmus; másrészt létrejött a hagyományokhoz jobban ragaszkodó konzervatívabb irányzat, amelyet német történeti iskolának nevezhetünk, majd ebből fejlődött ki az amerikai konzervatív judaizmus (valamint „testvérmozgalma”, a a Maszorti-közösség), valamint a 19. századi magyarországi neológia. 

Milyen kihívásokkal néztek szembe a magyar zsidók?

Milyen világi előzmények vezettek Magyarországon a neológ irányzat kialakulásához? Az előadó erről azt mondta: azok a kihívások, amelyekkel a 19. század közepétől kellett szembenéznie a magyarországi zsidóságnak. 

Ilyen volt az állami oktatási rendszer létrejötte, amely a zsidó fiatalok számára nemcsak elérhetővé, hanem kötelezővé is vált, holott a zsidóság korábban el volt zárva a világi iskolák elől. A hagyományos zsidó oktatási rendszernek így egy olyan versenytárssal kellett szembenéznie, amely jobb világi érvényesülést ígért.

Kihívás volt a nyelvváltás is: a zsidók elkezdtek franciául, németül és magyarul tanulni, aminek következtében a korábbi közös nyelv, a jiddis visszaszorult, és főként a tradicionális csoportok körére korlátozódott. 

Ugyancsak kihívást jelentett a nemzeti identitás (identitások) megjelenése, hiszen a polgári nemzetállamok kialakulásával fel kellett tenni azt a kérdést, ami korábban fel sem merülhetett: lehet-e valaki egyszerre magyar (német, francia) és zsidó? A premodern kor jogrendszere a vallási elkülönülésen alapult, a polgári nemzet fogalma viszont lehetővé tette a zsidóság számára a nyelvi és kulturális beilleszkedést a befogadó nemzetbe. Ez a folyamat ugyanakkor felvetette a kérdést: mi történik a zsidó identitással, és mennyire válik dominánssá az új nemzeti identitás?

A jószándékú, de tudatlan magyar államról

Dr. Balázs Gábor érintette a magyar állam szerepét is, ami – mint fogalmazott – iskolapéldája volt a jóhiszemű, de felkészületlen, sőt tudatlan állami hozzáállásnak. Ugyanis a XIX. század második felében az állam lényegében teljesen félreértette a zsidó hagyományt, a zsidó vallási és felekezeti sajátosságokat, ami abban  öltött testet, hogy a keresztény egyházi modelleknek akarták megfeleltetni a magyarországi zsidóságot. Ami eleve teljes kudarcra volt ítélve. A katolikus egyház felülről irányított, egységes hitközségi struktúra alapján, centralizáltan működik, míg a zsidóságban semmiféle „legfelsőbb autoritás” nem létezik, nem is létezett soha.

Sőt aki kicsit is ismeri a zsidó közösségeket – fűzte hozzá a professzor –, az jól tudja, hogy soha nem is lesz centralizált struktúra. Ezért az 1868-69-es Izraelita Kongresszuson eleve halva született ötlet volt az az állami szándék, amely a vallási kérdések megvitatása helyett az egységes szervezetirányításra fókuszált volna. 

– A zsidókat nem érdekelte, soha nem is fogja érdekelni, hogy miként lehetne a zsidóságot egységes szervezeti keretbe fogni, a zsidókat a vallási kérdések izgatják, erről folytatnak éles vitákat – hangsúlyozta dr. Balázs Gábor. 

Még egy mítosz romba dől

Majd újabb mítoszrombolás következett: a professzor tévhitnek nevezte azt a – Magyarországon is elterjedt – narratíva, hogy valamikor a múltban eredetileg létezett az egységes ortodoxia, amelyből később kivált a neológia. Ez mítosz, hiszen a valóságban a zsidóság mindig is sokszínű volt; a szétválás a modernitáshoz és a hagyományhoz való eltérő viszonyulásból fakadt. A felekezeti címkék – mint a katolikus vagy református elnevezések mintájára felvett kategóriák – csak a keresztény környezethez és állami jogrendszerhez való igazodást tükrözték, nem pedig a zsidó hagyományból fakadtak.  Mivel az állam elismerte az ortodoxiát és a neológiát, a különböző közösségeknek muszáj volt valamelyik kategóriába beilleszteni magukat, így fordulhatott elő az az abszurd helyet, hogy haszidok alakítottak neológ hitközséget. 

A professzor Beregszász példáját hozta fel, ahol a Hatam Szófer követői (a hagyományos magyar ortodoxia) és a helyi haszidok között konfliktus támadt, így a haszidok leváltak az ortodoxokról és önálló hitközséget hoztak létre. Csakhogy az „ortodox” megnevezés a korábbi csoport által már foglalt volt, így annak érdekében, hogy törvényesen működhessen, a beregszászi haszidok jogilag neológ hitközséget hoztak létre – így két szigorúan tradicionális közösség közül az egyik neológ pecsét alatt működött. (Ezt dr. Komoróczy Szonja Ráchel és dr. Bányai Viktória kutatásaiból tudjuk – tette hozzá a professzor.)

Nem, nem, nem úgy volt

Az előadó még egy mítoszt lerombolt: habár sokan úgy vélik, hogy a pesti Rumbach utcai zsinagóga status quo irányzatú, ez teljes tévedés. Nem így volt. A Rumbach valójában a neológ hitközséghez tartozott, de a neológián belüli konzervatívabb szárny hitéletét szolgálta. 

Igen tanulságos volt az előadásnak az a része, amely a neológia és az ortodoxia közötti főbb különbségeket taglalta. Ezek a különbségek tetten érhetők például a hitközség funkciójában: míg a neológia „szolgáltató jellegű”, és feladatának a tagok vallási és közösségi igényeinek kielégítését tartja, az ortodox közösség alapja a zsidó vallásjog (háláchá) előírásainak megtartása, vagyis ortodox az, aki e szabályok szerint él.  Van eltérés a rabbi szerepét illetően is. A neológiában a rabbi a világi vezetés által felfogadott alkalmazott, ami hierarchikus alárendeltséget és kötött munkaviszonyt jelent; míg az ortodox közösség olyan rabbit választ, akit teljes körű vallási és döntési jogkörrel ruház fel a hitközség életében.  

Dr. Balázs Gábor a neológia egyik legnagyobb jelenlegi kihívásai között említette a pozitív identitás (mik vagyunk mi?) megfogalmazását, hiszen míg a negatív identitás (mik nem vagyunk?) egyértelmű, a jövő szempontjából elengedhetetlen annak tisztázása, hogy mi a neológia saját, önálló értéke és tartalma. Ebben a szellemi építkezésben kulcsszerepet játszik az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem oktatási és kutatási munkája, az intézményben ugyanis olyan rabbikat kívánnak képezni, akik különböző rabbinikus szerepnek felelnek meg:

• hitközségi rabbik;
• intézményi rabbik;
• közéleti rabbik.

A hitközségi rabbi a klasszikus zsinagógai modellt fedi le: hitéletet vezet, szertartásokat végez, drósékat mond. Az intézményi rabbi nem szigorúan a zsinagógai térhez kötődik, az ő feladata a zsidó értékek és életforma képviselete konkrét intézményekben (iskolákban, kórházakban, vagy akár közigazgatási területeken). A közéleti rabbi pedig olyan értelmiségi, aki mély zsidó vallási tudása révén a világi szférában van jelen, és képes tudományos, hiteles párbeszédet folytatni a társadalommal, példát mutatva a közösségnek.  A képzés három szintje az egyetemi oktatásban, jelesül a Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemen valósulhat meg. 

A kulturális zsidó identitás: zsákutca?

A professzor egyik legfontosabb, és a jövőnkre nézve elgondolkodtató állítása az volt, hogy a magukat kulturális zsidónak tekintő réteg nem becsatornázható a tradicionális zsidó vallási életbe. Vagyis

azokat a magyar zsidókat, akik zsidó kulturális események révén élik meg identitásukat, nem lehet bevonzani a zsinagógai életbe.

Márpedig ahhoz, hogy a neológ zsidó vallásgyakorlat és hitélet a következő évtizedekben fennmaradjon, olyan zsidókra volna minél nagyobb számban szükség, akik minden nap megélik a zsidóságukat.

A professzor dr. Biró Tamást idézte, aki szerint a neológ zsidó gyakran úgy jár a zsinagógába, mint a színházba: passzív szemlélőként hallgatja a rabbi és a kántor előadását, de nem válik az esemény aktív részesévé.  Dr. Balázs Gábor leszögezte: a megmaradás feltétele a visszatérés a zsinagóga eredeti fogalmához (Bét Knesszet), vagyis a zsinagóga legyen a gyülekezés háza, ahol a közösség tagjai aktív tanulás, jelenlét és cselekvés által erősítik a magyar neológ zsidó életet.

Fotók: Mazsihisz.hu / Ritter Doron

---