Rubin Eszter: Padlizsánkrém és hummusz – majd ha véget ér a háború
Anyám érettségi után egy huszárvágással szőkére festette a haját, és kiutazott Tel-Avivba, a nagynénjéhez, Magdához. Rögtön rácuppant a Smulik nevű, tüzes tekintetű fiú, vitte Annát strandra, vidámparkba, táncolni. Megkérte a kezét is a nagynénjétől, de ezt Magda csak akkor árulta el, amikor Anna már biztonságban visszarepült Pestre.
Most már szabadon dönthetsz, mondta az interurbán beszélgetésnél unokahúgának a telefonba. Nagyszüleim előre megeskették Magdát, bármi történik, a lányukat mindenképpen hazaküldi. Szőke haj, lebarnult bőr, kék szemek, tel-avivi kisugárzás ellenállhatatlan hatást tettek apámra, két évig jártak együtt, mire Anna terhes lett. A szocialista hiánygazdaság gyümölcse vagyok, pont nem volt a patikában 65-ös pesszárium, csak kisebbet lehetett kapni, de perszenem vált be. A létezésem tévedés.

Apám csak addig akarta elvenni anyámat, míg úgy volt, hogy Izraelbe mennek nászútra Magdához. De kitört a 67-es háború, a nászút füstbement, apám érdeklődése az esküvő iránt hirtelen megcsappant. Közbejött viszont a 60-as pesszárium, így kénytelenek voltak mégis összeházasodni. Szegény Robit a saját szülei kényszerítették, hogy vegye el az egyetemista lányt. Nem is maradtak sokáig együtt, Robi gyorsan intézett magának egy moszkvai ösztöndíjat, majd egy év után hazatérve, a pályaudvaron, a vonat lépcsőről lelépve közölte, feleségéhez többé nem megy vissza már. Anyám másodéves joghallgatóként, csak annyit mondott – Jó. És hazament a másfél éves gyerekhez, hogy felnevelje. Hozzám.
Magdának butikja volt a Ben Jehudán, minden hónapban küldött csomagot, ami nagy menőség lett volna, ha nekem nem tesz bele hófehér dzsörzé nadrágkosztümöt arany gombokkal. Még kimondani is borzasztó, de anyám kényszerített, hogy felvegyem. Megjegyzem, csak egyszer jött össze neki. Magda rendszeres hívásai nagy eseménynek számítottak, amikor megszólalt az interurbán csengő, nagyszüleim mindig ugyanazon az utánozhatatlan ideges, feldobott, meghatott, boldog, kissé sírásba hajló hangon vették fel a telefont, így kiáltva fel
– Magda!!?
Egyszer találkoztunk, amikor hazalátogatott. Nagyvilági, jóhumorú, vörösre festett hajú nő volt, hatvanévesen is áradt belőle a szenvedély, nem hasonlított a pesti családtagokra. Jókora sminktáskával utazott, hozta magával a nercbundáját is. A Manont megnézni júliusban a Margitszigeten nerc nélkül lehetetlen volt. A ruhatárba nem adta be, még baja eshet, biztos nem vigyáznak rá rendesen.

Negyvenhatban, amikor Braun Pityu megjelent egy katonai dzsippel, angol egyenruhában, Magda se szó se beszéd csomagolt, ami annyit tesz, hogy az egyetlen váltás ruháját bedobta a hátsó ülésre, és az édesanyjától való könnyes, de sietős búcsúzkodás után bepattant a kocsiba, majd meg sem állt a Tel-Avivi üzletig, amelynek mi más lett volna a neve, mint Magda butik. Ezután elfogyasztott még három férjet, és számtalan adag frissen készített hummuszt, közben sokszor hívott, hogy látogassuk meg. Majd ha véget ér a háború, felelte mindig anyám.
Erre azóta is várunk.
Rubin Eszter hummusz receptje IDE KATTINTVA olvasható.
Régi idők modern tanúja: szomorú búcsú Székely Gábortól
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes