Önkénteseket keresnek az idei budapesti Élet Menetéhez
Május 17-én, vasárnap rendezik meg Budapesten az idei Élet Menetét. A szervező Élet Menete Alapítvány önkéntesek jelentkezését várja, akik személyes jelenlétükkel és munkájukkal segítenék a megemlékezés lebonyolítását.
A szervezők többféle feladatra keresnek segítőket:
- Gyülekezési pontok koordinálása – segítség a Cipők a Duna-parton emlékműnél zajló gyülekezés irányításában (15:30-tól).
- Zászlóvivők – elsősorban diákok jelentkezését várják, akik a menet élén viszik a zászlókat.
- Az útvonal biztosítása – közreműködés abban, hogy a résztvevők biztonságosan és zavartalanul haladhassanak.
- Kövek kiosztása – az idei megemlékezésen az izraeli áldozatok előtt is tisztelegnek, ennek részeként önkéntesek segítségével osztanak majd emlékező köveket a résztvevőknek.
- Tájékoztatás – információadás az eseménnyel és annak jelentőségével kapcsolatban.
Az önkéntes munka nemcsak fontos közösségi szolgálat, hanem lehetőség arra is, hogy a résztvevők aktívan hozzájáruljanak a holokauszt emlékezetének megőrzéséhez, miközben szervezési és kommunikációs tapasztalatokat szerezhetnek.
Jelentkezni névvel és elérhetőséggel az alábbi e-mail címen lehet: [email protected]
A szervezők kérik továbbá, hogy aki tudja, a Facebook-eseménynél is jelezze részvételi szándékát.
Diákok számára az önkéntes munka az 50 órás közösségi szolgálatba is beszámítható, az ehhez szükséges igazolást biztosítják.
Régi idők modern tanúja: szomorú búcsú Székely Gábortól
Fájóan fiatalon távozott – Szendy Barbitól búcsúzunk