Ne vonják be a kormányt vitáikba – javasolta Merkel a zsidó szervezeteknek
Mazsihisz
A szélesebb tömegek nem ismerik a vallások közti különbségeket. Szemükben ezeket összeköti az Istenbe vetett hit, s ennek együttműködésben kell megnyilvánulnia – fogalmazott Angela Merkel német kancellár a magyarországi zsidó hitközségek vezetővel folytatott beszélgetésen.
_DOR5203.jpg
Fotó: Ritter Doron
Angela Merkel német kancellár és a zsidó felekezetek vezetői bő egy órát tanácskoztak hétfőn a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Síp utcai dísztermében. A megbeszélésen Heisler András, a Mazsihisz elnöke, Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija, Deblinger Eduárd, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség elnöke, Guba Gergely a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség elnöke és Kálmán Gábor, a Bét Orim Reform Zsidó Hitközség elnöke vett részt.
Merkel asszony bevezetőjében elmondta, hogy nyílt, őszinte beszélgetésre érkezett a zsidó közösséghez. Érdeklődött a kormány és a zsidóság kapcsolatáról, az általános közhangulatról, az antiszemita jelenségekről és a Jobbik jelenlétéről.
A kancellár asszony helytelenítette, hogy a strasbourgi bíróság érvényes döntése ellenére sem állítja vissza a reformzsidó közösségek korábbi egyházi státuszát a magyar kormány. Merkel asszony érdeklődött afelől, hogy a három egyházi státusszal rendelkező zsidó közösség támogatja-e a reformzsidóság törekvéseit. Heisler András válaszában elmondta, hogy a három másik irányzat nem érvelt nyilvánosan a reformzsidó közösségek egyenlő státusza ellen, de teológiai okokból mellette sem.
A zsidó felekezetek közötti nézeteltérésekre reagálva a kancellár asszony kifejtette, hogy a belső viták természetesek, de az államot nem helyes bevonni ezekbe. A szélesebb tömegek nem ismerik feltétlenül a zsidó vallás egyes irányzatai közti különbségeket. Szemükben ezeket összeköti az Istenbe vetett hit – s ennek együttműködésben kell megnyilvánulnia. Ha zsidó felekezetek közti viták eljutnak a nyilvánossághoz, akkor az negatív képet alkothat a közösségek belső ügyeit kevésbé ismerők szemében és ez nagyban befolyásolja a közösségek külső megítélését. Merkel asszony megjegyezte: nem szerencsés, hogy a politika különbséget tesz a zsidó közösségek között, de éppen ezért kell összefogni, hogy ne születhessen politikai döntés hitéleti kérdésben.
A kancellár asszony kiemelte a vallási türelem fontosságát. Megjegyezte, hogy Európa nem oktathatja toleranciára a világ többi részét, ha az a saját országaiban nem jelenik meg. Példaként hozta fel Németországot, ahol a 4 milliós muzulmán lakossággal a társadalmi párbeszéd elősegítése rendkívül fontos.
Ehhez kapcsolódva Heisler András megemlítette, hogy a Magyarországon megjelenő antiszemitizmus főként a társadalmi párbeszéd és a tolerancia hiányára vezethető vissza. Külön hangsúlyozta, hogy a Jobbik egyik legerősebb bázisa a felsőoktatásban tanuló fiatalság, amit Angela Merkel látható meglepetéssel fogadott, különösen az után, hogy előzőleg egyetemista fiatalokkal találkozott.
Ezt követően a kancellár asszony rákérdezett, milyen segítséget adhat a magyarországi zsidóságnak. Heisler András hangsúlyozta, hogy a történelem és a tolerancia oktatás bevált német módszerei jól jönnének a magyar köz- és felsőoktatásban is. Merkel asszony pártolta a felvetést, de megjegyezte, hogy egyik ország sem oktathatja ki a másikat ebben a témában. Azonban példaként felhozta, hogy Németország és Franciaország e téren intenzíven keresi az együttműködés formáit, amihez önként más országok is csatlakozhatnak. A kancellár asszony javasolta, hogy a magyar zsidó szervezetek ez ügyben vegyék fel a kapcsolatot a Német Zsidók Központi Tanácsával.
A Mazsihisz elnöke megjegyezte, hogy egészen a II. világháborúig erős német orientáció jellemezte a magyar zsidóságot. A Zsidó Levéltár 70%-ban német nyelvű dokumentumokat őriz, ami az eddigieknél intenzívebb kutatási együttműködésekre is alkalmat adhat.
Heisler András felvetette, hogy a szarvasi Lauder zsidó ifjúsági táborban akár közös turnusokat is tarthatnának, ahol magyar zsidó fiatalok német nem zsidó kortársaikkal találkozhatnának. Így a két ország fiataljai nem csak a Holokauszton keresztül ismernék meg egymás kultúráját. Merkel asszony rendkívül pozitívan fogadta a felvetést és támogatásáról biztosította az elnök urat.
A Mazsihisz elnöke – egyetértésben a többi zsidó közösség jelenlévő vezetőjével – elismerően nyilatkozott a Holokauszt túlélőit érintő német kárpótlási törekvésekről. Köszönetet mondott Merkel asszonynak azért, hogy magánemberként is szívén viseli a túlélők ügyét.
Heisler András végezetül egy személyes megjegyzést tett: édesanyja, aki holokauszt túlélő, rendkívüli izgalommal figyelte a találkozó előkészítését. Ha a németek által hajdan üldözött zsidó asszony így áll Németország kancellárjához, akkor van remény! Merkel asszony erre úgy reagált, hogy „azok után ami történt, ez csoda!”
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről