„Mint a történelem minden népét, a zsidó népet is tragédiák sújtották”

---

Nincs még egy olyan szomorú nap a zsidó hitben, amely közös történelmünk fájdalmaira emlékeztet. Mint a történelem minden népét, a zsidó népet is tragédiák sújtották, de az Áv hó 9.-i tragédiák nem csak a fizikai pusztításba jelentek meg, hanem egyben a zsidóság szellemi intézményére is iszonyú csapást mértek.

Ezen a napon a Szentélyt a perzsa hódítók rombolták le, de a babiloni fogság után sikerült azt újra felépíteni, és a Második Szentély csodájára járt az egész világ.

Több száz év telt el, amikor Áv hó 9.-én a római csapatok ismét elfoglalták a Templomhegyet, és tették az egészet a földdel egyenlővé.

Hihetetlen túlerő mellett a bukásban igen nagy szerepet játszott a zsidó emberek széthúzása, az, hogy nem a közös ellenséggel törődtek, hanem az egymás közötti viták harcok foglalták le őket.

Akkor, amikor három héttel ezelőtt megkezdődött a gyászidőszak a „dreiwochen”, nemcsak a katonák szörnyű pusztítására emlékeztünk, nemcsak az anyák és gyermekek meggyilkolására, hanem arra is, hogy saját gyengeségeink is mindig hozzájárulnak a bukásainkhoz.

Majd két évezred telt el a Szentély lerombolása óta, de évenként visszatérően siratjuk a világunkban eltűnt „hajlékot”, amely az Örökkévaló szellemének épült a Földön.

Nincs még egy ilyen szigorú gyásznapunk, hiszen nemcsak a testünket sanyargatjuk, böjtölünk, hanem még zsinagógáinkat is megfosztjuk díszeitől, és saruinkat levéve a földöm mondjuk el újra, és újra Jeremiás siralmait.

Mély hittel hiszünk abban, hogy ismét eljön az idő, amikor felépül Jeruzsálemben a Szentély, a harmadik, és megvalósulnak álmaink. Nem tudjuk, hogy ez mikor lesz, talán holnap, talán csak jövőre, vagy az elképzelhetetlenül távoli jövőben, de egyszer el fog jönni az a nap is, amikor nem kell majd mély gyásszal viselnünk többé Áv hó 9.-én.

---