Izraelben búcsút intettek a védettségi igazolványnak
Naftali Bennett miniszterelnök személyesen jelentette be, hogy megszűnik a védettségi igazolvány, melyet Izrael az elsők között vezetett be a Covid-járvány idején. „Az elsők voltunk a cselekvésben, és most fokozatosan feloldjuk a korlátozásokat” – hangsúlyozta a szivárványkoalició miniszterelnöke, aki arra hivatkozott, hogy csökken a fertőzések száma és a megbetegedések is egyre kevésbé súlyosak a koronavírus-járvány miatt.
Amikor az omikron variáns megjelent Izraelben is, akkor a kormányfő szinte minden utazást betiltott. Emiatt gyakoriak voltak a tiltakozások és tüntetések Izraelben. Szabadság konvoj indult például Jeruzsálembe is, hogy kanadai mintára tiltakozzon a korlátozások ellen.
Már egyre kevesebb helyen kértek védettségi igazolást
Kezdetben zárt térben ez jóformán kötelező volt, de február elején már csak éjszakai szórakozóhelyeken és sportcsarnokokban kértek védettségi igazolást. Izrael oltottság tekintetében az élvonalban van az egész világon. Még a korábbi miniszterelnök, Benjamin Netanjahu szerzett nagy mennyiségű Pfizer-oltóanyagot abban az időszakban amikor az még hiánycikk volt. (Voice of America / HVG.hu)
Fájóan fiatalon távozott – Szendy Barbitól búcsúzunk
Mit jelent a „timsel”, az Édentől keletre titokzatos héber szava?
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
IV. HanukaFeszt – A csoda velünk kezdődik!
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
IV. HanukaFeszt – A csoda velünk kezdődik!