Mindig kérdezd a rabbit, avagy mikor eszünk ünnepi  halvacsorát Mózes tiszteletére?

2024. Február 12. / 11:32


Mindig kérdezd a rabbit, avagy mikor eszünk ünnepi  halvacsorát Mózes tiszteletére?

Zájin ádár, azaz ádár hónap hetedike kitüntetett dátum a zsidóságban: a hagyomány szerint ez Mózes tanítómesterünk születésének és halálának napja. E héten pénteken lesz ádár I. hónap hetedike, de ez senkit sem tévesszen meg! Még ne készüljenek az ünnepi halvacsorára, mert ez még nem az az ádár hónap!

Természetesen a rabbit kell megkérdezni minden fontos hitéleti ügyben, így tettünk most is, Mózes próféta ádár hónap hetedikén (zájin ádár) esedékes születésnapjával és halálának napjával kapcsolatban is. Elvégre ez fontos ünnep, ilyenkor a zsidóság a hagyomány szerint ünnepi halvacsorát fogyaszt a tanítómesterünk tiszteletére, és ilyenkor szokás az elmúlt évben elhunytakról megemlékezni.

Radnóti Zoltán főrabbi, a Budapesti Rabbiság igazgatója elmondta, hogy habár ezen a héten valóban lesz egy ádár hetedike, de az ünnep idén nem erre a napra esik.

Mivel szökőév van, az ádár hónap „duplázódik": most ádár I. van, a második ádár pedig március 10-én, napnyugtával köszönt be. 

Zájin ádár idén tehát március 17-én, vasárnap lesz. 

Ekkor készüljenek az ünnepi halvacsorával, és ekkor fogunk az elmúlt évben elhunyt szeretteinkre emlékezni.

Fotó: Cattalin/Pixabay

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
Generációkat összekötő hanuka a Goldmark teremben!
Judaizmus
A héber betűk spirituális jelentősége
2024. November 07. / 09:56

A héber betűk spirituális jelentősége