Gálavacsora zárta a WJC ügyvezetőinek budapesti tanácskozását

2022. Június 27. / 22:41


Gálavacsora zárta a WJC ügyvezetőinek budapesti tanácskozását

A Pesti Vigadóban Heisler András Mazsihisz-elnök és Sztáray Péter államtitkár beszéde vezette föl ma este azt a díszvacsorát, amellyel hivatalosan is véget ért a Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress – WJC) ügyvezető igazgatóinak több napos budapesti munkalátogatása. A nemzetközi rendezvény mai eseményeiről szóló tudósításainkat itt és itt olvashatják.

Elsőként a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke, Heisler András köszöntötte a Zsidó Világkongresszus országos ügyvezetőit, igazgatóit, valamint a magyar zsidó közösségek és szervezetek képviselőit azon az ünnepi  díszvacsorán, amelyet ma este rendeztek a Pesti Vigadóban. A rendezvényen megjelent dr. Frölich Róbert országos főrabbi, dr. Kunos Péter, a Mazsihisz-BZSH ügyvezetője, és Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke is. 

Köszöntő beszédében Heisler András azt hangsúlyozta, hogy a magyarországi zsidóság biztonságban, fizikai atrocitásoktól mentesen élheti mindennapjait és hitéletét, amiért éppen úgy köszönet illeti a Szövetségnek a  magyar rendőri hatóságokkal együttműködésben dolgozó biztonsági szolgálatát, mint a magyar kormányt, amely védi a magyar zsidó állampolgárait. Másfelől azonban igenis ki kell mondani: vannak aggasztó jelenségek a magyar társadalomban, s ilyen helyzetben nem tudni, hogy hol húzódik az a bizonyos „vörös vonal”, amit az antiszemitizmus gyűlölködő hirdetői átlépnek. 

A Mazsihisz elnöke megemlítette, hogy sajnos éppen a magyar zsidóságon belül lehetünk tanúi éles ellentéteknek, s ezek között kitért arra a tavalyi esetre, amikor a Chabad mozgalom magyarországi képviselői izraeli vallási bíróság elé akarták citálni a Mazsihiszt és a magyar kormányt. „Ezt a támadást visszavertük, és ezzel kapcsolatban fontos megemlíteni azt is, hogy a magyar kormány igen korrekten állt hozzá ehhez az ügyhöz” – mondta Heisler András. 

A Szövetség elnöke méltatta az Orbán Viktor által vezetett kormányoknak a magyar zsidó közösségeknek, s azon belül a Mazsihisznek nyújtott anyagi támogatását. Megjegyezte: az igaz, hogy Magyarországon a holokauszt – az Orbán-kormány intézkedéseinek hatására – tananyag az iskolákban, és a holokauszt külön emléknapot is kapott, ugyanakkor jó volna – tette hozzá az elnök –, ha a holokauszttal kapcsolatos tananyagot a Mazsihisz is véleményezhetné. 

Az „igazat mondd, ne csak a valódit” verssorral szólva az elnök úgy fogalmazott: az igaz, hogy a kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen, ám a valóságban vannak olyan újságírók és történészek, akik nézeteikkel és összeesküvés-elméleteikkel szennyezik a magyar közéletet. Heisler András szerint mindezt azért fontos megemlíteni, mert a Szövetség hisz a demokratikus partnerség eszméjében, márpedig a demokrácia és a partnerség jegyében az őszinte párbeszéd a legfontosabb. 

Végezetül a Mazsihisz elnöke szólt arról, hogy öt magyar zsidó szervezet a WJC támogatásával az elmúlt hónapokban komoly segítséget nyújtott az ukrajnai háború elől menekülőknek. Volt olyan időszak, amikor az együttműködő zsidó szervezetek több mint 1200 hittestvérünk biztonságáról és ellátásáról gondoskodtak, ami nem lett volna lehetséges a WJC támogatása nélkül. 

20220627_201815.jpgSztáray Péter államtitkár köszönti a résztvevőket

A rendezvény résztvevőit a magyar kormány nevében Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára köszöntötte, aki elöljáróban arról beszélt, hogy az országban számos épület, létesítmény és emlékhely tanúskodik arról, milyen sokat  köszönhet a magyar zsidóságnak a magyar nemzet. 

„A magyar kormány nevében kijelenthetem, hogy elkötelezettek vagyunk mind a magyar zsidó közösség, mind Izrael országa iránt” – fogalmazott az államtitkár. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány az ENSZ-től kezdve az Európai Unióig  az összes nemzetközi fórumon Izrael pártját fogta, és ez nem fog változni a jövőben sem. 

Mint mondta, valóban vannak ellentétek a magyar zsidó szervezetek között, ám a magyar kormány kiegyensúlyozottan áll hozzá ezekhez az ügyekhez, és a vitás kérdéseket nem kívánja a zsidó szervezetek helyett megoldani. Sztáray Péter szerint a jövőben arra kell a hangsúlyt helyezni, hogy a magyar kormány a magyar zsidó közösségekkel minél gyümölcsözőbb együttműködést valósítson meg, mert az összefogás révén még hatékonyabban munkálkodhatnak a különböző fejlesztések megvalósításán. 

Végül a biztonságpolitikáért felelős államtitkár azt kívánta a WJC jelenlévő, s szerte a világból érkezett vezetőinek, hogy a saját országukban is ugyanolyan békében és nyugalomban éljenek, amilyen békében és nyugalomban él a magyar zsidóság. 

(Címlapkép: a Mazsihisz elnöke köszönti a vendégeket)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek