Elhunyt Hanni Lévi holokauszttúlélő, aki elvegyülve élte túl a népírtást

2019. Október 24. / 10:06


Elhunyt Hanni Lévi holokauszttúlélő, aki elvegyülve élte túl a népírtást

Kilencvenöt évesen elhunyt Hanni Lévy francia-német holokauszttúlélő, aki Berlinben az „árják” közé vakmerően elvegyülve élte túl az üldöztetést, és akinek történetét egy 2017-ben forgatott német film, a Die Unsichtbaren – Wir wollen leben (A láthatatlanok – Élni akarunk) is feldolgozta.


A Hanni Weissenberg néven született nő egyike volt azon bátraknak és szerencséseknek, akik magukat árjának kiadva, a nem zsidók közé vegyülve élték túl a holokausztot. Hanni szőkére festette a haját és felvette a Hannelore Winkler nevet. Amikor a nácik keresni kezdték, egy mozi jegyszedőnőjétől kért segítséget, akinek fiával véletlenül ismerkedett meg. Az asszony befogadta az otthonába, és mint anya és lánya éltek együtt. Mintegy 1700 zsidó élte túl a holokausztot Berlinben.

ha.jpg

Az asszony októberben magas kitüntetést kapott a német fővárostól. Michael Müller berlini polgármester szerint Hanni Lévy jelentős teljesítménye abban áll, hogy a történetét a világgal ismertetve mindig is hangsúlyozta, nem minden német volt gyilkos. 

Lévy tavaly a Zöldek hannoveri kongresszusán sajnálkozását fejezte ki az erősödő németországi idegengyűlölet miatt. „Korábban azt mondták, hogy mindenért a zsidók a felelősök, most meg azt, hogy a menekültek a hibásak” – mondta.

film.jpg

A 2017-ben készített A láthatatlanok – Élni akarunk című német film négy olyan túlélő, köztük Hanny Lévi történetét dolgozza fel, akik a náci birodalom fővárosban, Berlinben a teljes elrejtőzködést mellőzve élték túl az üldöztetést.

A láthatatlanok – Élni akarunk film rendezőjét, Claus Räflét az asszony halála előrehaladott kora ellenére is „nagyon meglepte”, hiszen Lévy és Räfle együtt járta a világot a filmdráma kapcsán, januárban még együtt voltak New Yorkban.

A szerdán hajnalban Párizsban meghalt Hanni Lévy halála miatt szóvivője útján részvétét nyilvánította Angela Merkel kancellár is.

(MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek