Doktor Moll: A Duna-parti cipők és a „spirituális holokauszt”

2022. Március 29. / 11:39


Doktor Moll: A Duna-parti cipők és a „spirituális holokauszt”

Szerző: Kácsor Zsolt

Doktor Moll látta a Duna-parti cipőknél készült szívszorító képeket az ukrán demonstrációról, s ebben az ügyben mindenben egyetért Jákov Hadas-Handelsmann nagykövettel, de semmiben sem ért egyet azokkal, akik évek óta „spirituális holokausztot” emlegetnek.

Az ukrajnai Mariupolban az agresszor orosz hadsereg által meggyilkolt ártatlan emberek melletti kiállás, emlékezés és tiszteletadás az élőknek nemcsak dolga, de feladata is, méghozzá ettől az évtől kezdve minden egyes esztendőben: a mariupoli tömeggyilkosságról (másképp nem lehet nevezni ártatlan emberek kíméletlen lebombázását) évről évre meg kell emlékeznünk majd.

Az más kérdés, hogy a Duna-parti holokauszt-emlékmű mintájára a mariupoli áldozatok emlékére múlt vasárnap tartott demonstráció majdnem visszafelé sült el: habár minden jóérzésű ember egyetért a demonstrációval, ehhez – legalábbis Doktor Moll szerény  magánvéleménye szerint – valóban nem lett volna szabad a Duna-parti bronzcipők dramatikus hatású látványvilágát felhasználni. 

Hiszen ebből könnyen az a képzet keletkezhet a közvéleményben, hogy minden háborús mészárlás áldozata számára jelképül használhatók a bronzcipők, holott éppen ellenkezőleg: ezek a bronzcipők egyebek mellett éppen azt jelképezik, hogy a holokauszt a világtörténelem egyedi eseménye volt, s mivel ehhez hasonló tragikumról nem tudunk, ebből következően semmi mást nem hasonlítunk össze vele. Igaza van Jákov Hadas-Handelsmann izraeli nagykövetnek, aki – habár elítéli az orosz mészárlást és együttérez az áldozatok hozzátartozóival – maga sem tartja szerencsésnek, hogy az ukrán demonstráció párhuzamot vont Mariupol és Auschwitz között.

Csakhogy akkor legyünk következetesek! Legalábbis ha elvekről van szó, akkor – Doktor Moll szerény  magánvéleménye szerint – legyünk következetesek!

És e demonstráció kapcsán mondjuk ki: megengedhetetlen holokausztrelativizálást követnek el azok is, akik a zsidók és nem zsidók házassága kapcsán évek óta „spirituális holokausztról” beszélnek és írnak. 

Azt állítják, hogy a vegyesházasságban élők „spirituális holokausztot” követnek el azáltal, hogy a házasságból született nem zsidó gyermekek révén a zsidóság száma nem gyarapaszik, hanem csökken. Ez a fogalom – amelyet Doktor Moll még egyszer nem szeretne leírni – nem más, mint tőről metszett, igazi holokausztrelativizálás, amely tehát: büntetendő cselekmény. 

Hiszen nyilvánvaló, hogy a vegyesházasságban élő emberek családi élete és gyermekáldása semmilyen tekintetben nem vethető össze a holokauszttal, ez utóbbi ugyanis államok, állami szervek, főhatóságok szervezett és összehangolt terrorakciója volt egy ártatlan nép kiirtására, míg a vegyesházasságban élők nyilvánvalóan nem szervezett és nem összehangolt állami terrorakció résztvevői egy ártatlan nép kiirtására.

Doktor Moll bízik benne, hogy akik a fent nevezett fogalommal szoktak a vegyesházasság ellen érvelni, azokat a mariupoli példa rá fogja döbbenti érvelésük védhetetlen voltára. 

Ha másért nem is, hát ezért: sajnos megérte. 

Ami pedig a mariupoli gyilkosokat illeti: az Örökkévaló – még Doktor Moll szerény  magántapasztalatai alapján is – következetesen igazságos. A gyilkosok el fogják nyerni a büntetésüket. Ha nem ma, akkor holnap, ha nem holnap, akkor holnapután – de bizony nem lesz menekvésük az Örökkévaló haragja elől.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek