Egy nagy család ünnepelt: Boldog születésnapot, Izrael!

2022. Május 30. / 12:35


Egy nagy család ünnepelt: Boldog születésnapot, Izrael!

Szerző: Kácsor Zsolt

– Nagyon örülök neki, hogy most itt van velünk a magyar zsidó közélet teljes palettája, hogy együtt ünnepeljük Izrael megalapításának 74. évfordulóját és Jeruzsálem napját – a szervezők nevében e szavakkal köszöntötte Ledniczky Lívia, az Izraeli Kulturális Intézet programigazgatója tegnap a budapesti Szent István parkban összegyűlt tömeget. 

Az időjárás a tegnapi nap nagy részében kegyes volt hozzánk: ezúttal nem kánikulában, hanem tavasziasan kellemes időben ünnepelhettünk, ráadásul – mivel május utolsó vasárnapja, azaz gyermeknap is volt – a Szent István park megtelt kisgyermekes családokkal és gyermekzsivajjal is. 

lívia.jpgLedniczky Lívia köszönti a résztvevőket

Igaz, elsősorban nem a gyermeknap alkalmából gyűlt össze a hazai zsidó közösség, hanem azért, hogy megünnepeljük a független, modern Zsidó Államot sok-sok színes programmal, s persze zenével. Igaz, a nap végére zuhogni kezdett az eső, így a tombolanyeremények kiosztását már valóban csak a „kemény mag” várta meg, ám a kedvünket ez sem szegte, hiszen Izrael mindannyiunk szíve csücske. 

Lényegében erről szóltak a köszöntő beszédek is, amelyeknek sorát Roman Polonsky, a Szochnut (Jewish Agency for Israel – JAFI) Közép-Kelet-Európai Régiójának vezetője nyitotta meg.

– Személyesen nekem ez igen különleges nap, hiszen most először ünnepelhetem a modern Izrael születésnapját éppen abban az országban, ahol a zsidó államot megálmodó Herzl Tivadar született – kezdte beszédét Roman Polonsky.

polonsky.jpgRoman Polonsky (Forrás: Facebook)

A Szochnut régiós vezetője arról is szólt: a mai nap minden öröme ellenére sem feledhetjük el, hogy a szomszédos Ukrajnában háború dúl, amely létükben fenyegeti az ország polgárait, köztük zsidó hittestvéreinket. 

– Mivel én Ogyessza közelében, egy kis faluban születtem, összetört szívvel nézem az ottani háborús tudósítások rettenetes képeit, a szenvedő embereket, a lerombolt épületeket – mondta. – De vigaszt nyújt az a tudat, hogy a Szochnut és Izrael állama mindent megtesz az ukrajnai hittestvéreinkért: az elmúlt hónapokban 400 busszal mintegy 12 ezer embert menekítettünk ki Ukrajnából, akiknek jelentős része alijázott. 

Mint Roman Polonsky fogalmazott: az ukrajnai segítségnyújtás is azt példázza, hogy Izrael minden zsidó otthona, és Izrael senkit sem hagy cserben, segítő kezet nyújt hittestvéreinknek szerte a világon. 

– De Izrael nemcsak menedék, hanem virágzó és egyre erősebb és erősebb ország, mindannyiunk közös hazája, amely a létével is bizonyítja, hogy mi mindannyian egy hatalmas család tagjai vagyunk – zárta beszédét a Szochnut-vezető.

Ezután Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke köszöntötte az ünneplőket, akiknek felhívta a figyelmét arra, hogy nem csupán a modern Zsidó Állam megszületését ünnepeljük, hanem magát Jeruzsálemet is, hiszen 1967-ben ezen a napon került vissza a szent város Izrael fennhatósága alá, ami minden cionistának igazi, szívbéli öröm.

heisler.jpgHeisler András, a Mazsihisz elnöke

– Gyakran meg szokták kérdezni tőlem, hogy miképpen lehetünk mi itt, a diaszpórában cionisták, elvégre egy cionistának Izraelben a helye – folytatta Heisler András. – Én erre egy 2015-ben történt esettel szoktam válaszolni, amikor Izraelben járva egy Tel-Avivba tartó, zsúfolt autóbuszon gondolkodás nélkül átadtam a helyemet egy 19 évesnek tűnő, halálosan fáradt izraeli katonának. 

Aztán álltam a buszon sajgó tagokkal, s azon gondolkodtam: hatvanvalahány évesen mi vitt rá engem, hogy átadjam a helyemet egy olyan fiúnak, akinek még alig pelyhedzik az álla? S ezen tűnődve elöntött az öröm érzése, mert megéreztem, hogy ezzel a kis segítségnyújtással én az izraeli hadsereget segítettem, Izraelt segítettem és támogattam. Igen, ez a mi cionizmusunk, így működik a mi szeretetünk Izrael iránt. 

A Mazsihisz elnöke a beszédét ezzel zárta: „barátaim, szeressétek Izraelt!”.

Ezután Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija következett, aki köszöntő beszédét az aktuális hetiszakasz (Behukotáj) felidézésével kezdte, mondván: hátborzongató olvasni, hogy a Tórában az Örökkéva Mózes által több mint 3300 évvel ezelőtt megjósolja a következő 3300 év zsidó történelmét, a megannyi csapást, szenvedést és tragédiát, ami a zsidó népre vár, s ami valóban be is következett. 

slomó.jpgKöves Slomó, az EMIH vezető rabbija

Köves Slomó ugyanakkor felhívta a figyelmet a hetiszakasz azon részletére is, amely az idegen országokban élő, szétszóratott zsidóságnak nemzedékről nemzedékre erőt és reményt adott: az Örökkévaló megüzente azt is, hogy a szétszóratásban sem fogja felbontani a zsidó néppel kötött szövetségét, és akárhová vetődik az ő népe, soha nem fogja cserbenhagyni őket.  

– Az ígéret teljesült, és elmondhatjuk, hogy ma van 55 éve annak, hogy Izraelhez visszakerült Jeruzsálem. Elmondhatjuk, hogy a Tóra, a Szentföld és a zsidó nép olyan hármas egységet alkot, amely nem tud meglenni egymás nélkül – hangsúlyozta Köves Slomó. 

jákov.jpgJákov Hadas-Handelsman nagykövet az ünnepi fogadáson

Izrael magyarországi nagykövetsége az ünnep alkalmából a Szent István parkhoz közeli Babka Deliben adott fogadást. Az ünnepségen a résztvevőket Jákov Hadas-Handelsman, Izrael állam budapesti nagykövete köszöntötte, aki később, a Szent István parkban elmondott beszédében arra figyelmeztetett: Izrael születésnapján kötelességünk megemlékezni azokról a hős katonákról, akik az életüket áldozták a Zsidó Államért, a zsidó népért, és akiknek a hősiessége révén most megünnepelhetjük Izrael függetlenségének 74. születésnapját és Jeruzsálem napját.


mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek