Beteglátogatás és vendégszeretet – Jó szombatot

2019. November 15. / 12:37


Beteglátogatás és vendégszeretet – Jó szombatot

A Mazsihisz hírei most elhallgatnak a szombat törvényei miatt, honlapunk nem frissül. A Szombat nem a kifelé, hanem a befelé figyelés ideje, több mint 24 órán keresztül, egy napnál kicsit hosszabb ideig, hogy „kerítést építsünk a Tórának”, megóvjuk, hogy a szombat szelleme minél tovább maradjon velünk.

A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten 15:50 óra, a Szombat királynője 16:57 órakor távozik körünkből, onnantól visszavárjuk Önöket honlapunkra. Addig találkozzunk személyesen, zsinagógáinkban. A Tórából ezen a héten a Vájéra (Mózes 1. 18–22.) hetiszakaszt olvasunk a zsinagógáinkban.

Beteglátogatás és vendégszeretet: Ábrahám nem ér rá beszélni Istennel

A hetiszakasz elején megjelenik a Seregek Ura Ábrahámnak, de vendéglátója, úgy tűnik, nem ér rá, mert újabb vendégei érkeznek. A Jóisten türelmesen vár, hogy sorra kerüljön.

Miután ő és házanépe körülmetélkedik, Ábrahám a Mamré tölgyesében üldögél, amikor látogatója érkezik. „És megjelent neki az Örökkévaló. Rási szerint az időzítés nem véletlen, a Jóisten azért a körülmetélés utáni lábadozás időszakában állít be Ábrahámhoz, hogy teljesítse a beteglátogatás „micváját”. A beteglátogatás azért nagyon fontos parancs minden vallásos zsidó számára, amiért a szegények segítése, az özvegyek és árvák támogatása, a kiszolgáltatottak iránti felelősség felvállalásáról van szó, és ezért Istenre fokozottan vonatkozik a saját parancsa, hiszen Neki, az Ő végtelen hatalmának mindannyian kiszolgáltatottak vagyunk.  

Csakhogy Ábrahám, úgy tűnik, nem ér rá magas látogatójával foglalkozni, mert kisvártatva három férfi tűnik fel a horizonton, és elébük kell sietnie, gondoskodnia a kényelmükről. A vendégszeretet erénye pedig, otthont adni az akár csak átmenetileg otthontalannak, szintén a legfontosabb erkölcsi parancsok közé tartozik, úgyhogy Ábrahám faképnél hagyja az alig pár perce befutó Jóistent és az érkezők elé szalad. Feltéve, figyelmeztet a legnagyobb élő Tóra-értelmező, Jonathan Sacks, hogy az „Uram” szót úgy értelmezzük, ahogy gyakran a Bibliában, vagyis Isten megszólításaként. Akkor Ábrahám mondata, az „Uram, ha kedves vagyok előtted, kérlek, ne távozz a Te szolgádtól” nem az lesz, aminek látszik, nem az új vendégeket bíztatja maradásra, hanem a Jóistent kéri, hogy foglalja már el magát egy kis időre, amíg gondoskodik a többiekről.

A Jóisten várhat, mert Ő tud magáról gondoskodni.

Az, hogy a férfiak, akiket Ábrahám megvendégel, szintén isteni küldöttek, akik megüzenik Izsák születését, csak később derül ki, ezt Ábrahám nem tudhatta, mégis őket részesítette előnyben Istennel szemben.

Mert ha Isten meglátogatja a beteg Ábrahámot, abból azt kell tanulnunk, hogy mi is az elesettebbet válasszuk, benne ismerjük fel Isten képmását. Ha Isten maga Istenként áll elénk, akkor nem nehéz felismernünk. A betegekben, a csavargókban, a magukra hagyottakban, a koldusokban, a magányosakban, a hajléktalanokban vagy egyszerűen a szomszédunkban, a buszon mellettünk álló emberben viszont nehéz újra felfedeznünk Isten képmását, és ez a hit igazi próbája. Ábrahám, amikor faképnél hagyta Istent, erről a hitéről tett tanúbizonyságot.

A Talmud szerint van néhány olyan áldozat, amelynek igazi jutalmát a túlvilágon kapjuk majd meg: apánk és anyánk tisztelete, az önzetlen segítőkészség, a vendégszeretet, a betegek látogatása, a halottak elkísérése, ha békét teremtünk ismerőseink között – és a Tóra tanulása különösen, mert Ábrahámtól tanulhatjuk meg, hogy ha a magányosakról, megalázottakról és megszomorítottakról van szó, akkor Isten is hajlandó várni egy kicsit.

Jó szombatot kívánunk!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Binjomin rabbi a sékelek szombatjáról
2024. Március 08. / 12:42

Binjomin rabbi a sékelek szombatjáról

Zsidó világ
Radnóti főrabbi: Gámliel, a törvénykerülő (II. rész)
Megemlékezések
Gyász – A nemzet lelkiismerete: Ferge Zsuzsa 93 éve