Róna József szobrászművész halálának évfordulójára

2021. Január 03. / 18:27


Róna József szobrászművész halálának évfordulójára

– Ma volt a Jahrzeitja, halálozási évfordulója Róna József szobrásznak, akit legtöbben a várban álló Savoyai szobor alkotójaként ismerünk. A hetvennyolc éves korában 1939-ben elhunyt mester élete, életműve komoly tanulságokkal szolgál a korszakról – írja mai Facebook-bejegyzésében Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója.


Róna József (1861-1939) tizennyolc éves korában ösztöndíjjal Bécsbe ment szobrászatot tanulni, majd az első jelentősebb szobrával elnyert egy római ösztöndíjat. Hazatérése után a millennium lázában élő, rohamosan fejlődő Budapesten sok megrendelést kapott, köztéri szobrokat, és épületdíszeket is, hiszen ebben a korszakban a középületek, de a magánházak homlokzatait is gyakran díszítették szobrászati alkotásokkal – írja Toronyi Zsuzsanna.

Műveivel találkozhatunk a Magyar Nemzeti Bank, a Kossuth téri Kúria (még Néprajzi Múzeum), a Vígszínház, a Szülészeti Klinika , a Királyi Palota és jó néhány Körúti és Andrássy úti épület homlokzatán vagy akár a Mai Manó műteremházán is. Az ő szobrai jelenítik meg a magyar történelem alakjait a Parlament kupolacsarnokában, és számos városban, közterületeken. Erzsébet királyné, Kálmán herceg, Zrínyi Miklós és Kossuth Lajos alakját ismerhették meg az ő alkotásai alapján eleink. 

Az igazgató Facebook-bejegyzése teljes terjedelmében ide kattintva olvasható.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek