Babij Jar sok tízezer meggyilkolt áldozatára emlékezünk – soha nem feledjük őket!

A tragádia a Szovjetunió elleni német támadás és a zsidó közösségek teljes megsemmisítésének összefüggésében érthető meg, hiszen az 1941. június 22-én megindult német hadjáratot az SS és a rendőrség mozgó gyilkolóalakulatai követték. Kezdetben főként zsidó férfiakat öltek meg, de augusztusra egész közösségek, nők és gyermekek meggyilkolása is rendszeressé vált.

A német hadsereg 1941. szeptember 19-én foglalta el Kijevet. Az amerikai Holokauszt Emlékmúzeum összefoglalója szerint a háború előtt mintegy 160 ezer zsidó lakosa volt a városnak; a megszállás idejére körülbelül 60 ezren maradtak. Sokan elmenekültek vagy katonai szolgálatot teljesítettek.

Az ott maradók között különösen sok volt a nő, a gyermek, az idős és a beteg ember.

A megszállók a belvárosi robbanásokat használták ürügyként a mészárláshoz, ugyanis a szeptember 24-étől a visszavonuló szovjetek által elhelyezett robbanószerkezetek épületeket pusztítottak el, tüzeket okoztak, s ennek következményeként nemcsak helyi lakosok, hanem németek is meghaltak.

A német hatóságok a robbantásokért a zsidókat tették kollektíven felelőssé.

Szeptember 26-án a katonai vezetés és az SS egyeztetett a város zsidóságának összegyűjtéséről és meggyilkolásáról. A „megtorlás” az elkövetők igazoló formulája volt: a zsidók elleni üldözés és gyilkosságok már a robbanássorozat előtt megkezdődtek.

A fő szervező és végrehajtó hatalom a náci Németország volt. A Wehrmacht közreműködése és a helyi kollaboráció egyaránt része a történetnek. Az áldozatokat fenyegetéssel és megtévesztéssel gyűjtötték össze: a szeptember 28-án kihelyezett hirdetmények szerint a kijevi és környékbeli zsidóknak másnap a kijelölt gyülekezőhelyen kellett jelentkezniük. Iratokat, pénzt, értéktárgyakat és ruházatot kellett magukkal vinniük. A távolmaradókat agyonlövéssel fenyegették. Sokan áttelepítésre számítottak; a vasút közelsége és a csomagokra vonatkozó utasítás ezt a feltételezést erősítette.

A helyszín, azaz Babij Jar neve hozzávetőleg „öregasszonyok szakadékát” jelenti, a környékén temetők voltak és katonai területek. Az ide vezetett emberektől elvették az értékeiket, levetkőztették őket, majd kisebb csoportokban a szakadékhoz hajtották és agyonlőtték őket.

A rablás a tömeggyilkosság megszervezett része volt: a magukkal hozatott vagyon ugyanúgy a megszállók kezére került, mint a hátrahagyott otthonok berendezése.

Babij Jar 1941 őszétől 1943 őszéig további tömeggyilkosságok helyszíne maradt. Újabb zsidó áldozatok mellett romákat, szovjet hadifoglyokat, pszichiátriai betegeket és más civileket is meggyilkoltak. A teljes megszállási időszak áldozatainak számát gyakran mintegy százezerre becsülik.

1943-ban, a Vörös Hadsereg közeledése miatt a németek megpróbálták eltüntetni a bizonyítékokat. Az Aktion 1005 keretében a közeli szireci tábor foglyait a tömegsírok felnyitására és a holttestek elégetésére kényszerítették. A munkára kijelölt foglyok többségét később megölték, de néhányan megszöktek és tanúvallomást tettek. Kijevet a Vörös Hadsereg 1943. november 6-án foglalta vissza.

A háború utáni szovjet emlékezetpolitika háttérbe szorította az áldozatok zsidó identitását. Az 1976-ban felavatott emlékmű a meggyilkolt szovjet állampolgárokra és hadifoglyokra emlékezett, a zsidókat külön nem nevezte meg,

a hivatalos megfogalmazás elfedte a szeptemberi mészárlás alapvető sajátosságát: az embereket zsidó származásuk miatt ölték meg.

A zsidó áldozatok menóra alakú emlékművét 1991. szeptember 29-én, az ötvenedik évfordulón állították fel. A mészárlást gyakran „golyók általi holokausztnak” nevezik, és mára alaposan feldolgozták: a tömeggyilkosságról összefoglalót tett közzé az amerikai Holokauszt Emlékmúzeum, a Jad Vasemben pedig névvel és fényképpel mutatják be az áldozatokat.

A mártírok emléke legyen áldott!

---