Ma ünnepli 90. születésnapját Szinetár Miklós

2022. Február 08. / 14:03


Ma ünnepli 90. születésnapját Szinetár Miklós

Ma töltötte be 90. életévét Szinetár Miklós, aki a szakma fiatal üstököséből mára a szakma nagybetűs Öregje lett. A vészkorszakban származása miatt nem sokon múlt az élete, de szerencséjére – és a magyar kultúra szerencséjére – életben maradt, hogy Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas rendezőként, érdemes és kiváló művészként, a Magyar Állami Operaház volt főigazgatójaként írja be nevét a magyar kultúrtörténetbe. 

Egészen különleges csillagzat alatt született ez az ember, hiszen olyan rendkívüli élet- és művészpálya adatott neki, mint keveseknek. Zsidó származású üldözöttként még csillagos házakban vészelte át az 1944-es évet, hogy pár évvel később, 17-18 évesen már a Nemzeti Színház kamaszkorú üstököseként robbanjon be a magyar kulturális életbe. 

Mivel nem megy neki a matematika, le sem érettségizik, minek is, ha egyszer Major Tamás meglátta benne a zseniális rendezőt, és felvette a színház- és filmművészeti főiskolára. Így eshetett meg, hogy az 1954-ben mindössze 22 éves Szinetár megrendezi a Csárdáskirálynőt a színpad olyan élő klasszikusával, mint Honthy Hanna, akinek az oldalán olyan későbbi nagyságok tündököltek, mint Feleki Kamill és Rátonyi Róbert. Innentől kezdve sikerrel kikövezett úton haladt tovább: a televízióban rejlő óriási lehetőségeket felismerve szegődik el az új médium szolgálatába, hogy televíziós főrendezőként és művészeti vezetőként egy egész országnak mutassa meg, hogyan kell igényesen és színvonalasa valódi népművelő munkát végezni és generációkat tanítani – nem középiskolás fokon. 

Ebben az országban színészek, operénekesek, rendezők, operatőrök, tévések, dramaturgok, művészeti vezetők, volt és jelenlegi színházigazgatók százai személyesen neki tartoznak köszönettel érte, hogy elindulhattak és kiemelkedőt alkothattak pályájukon.

Szeretettel köszöntjük születésnapján, s kívánjuk, hogy éltesse az Örökkévaló az emberi kor legvégső határáig egészségben és boldogságban.

(Fotó: Szinetár 88/borítókép – Kossuth Kiadó) 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek