Ma 70 éve hunyt el Kálmán Imre operettszerző

A Csárdáskirálynő, a Marica grófnő és a Bajadér világhírű szerzője, Kálmán Imre hetven évvel ezelőtt, 1953. október 30-án halt meg Párizsban. Olyan kalandos élete volt – a házasságát is beleszámítva –, mint egyes operetthőseinek, holott külföldön nemcsak a sikert és a boldogulást kereste: zsidó származása miatt kényszerült elhagyni a nácik halálos ölelésébe került Európát. Kívánsága szerint Bécsben temették el, Beethoven és Brahms sírjának közelébe.  

Kálmán Imre 1882-ben Siófokon született a budapesti Koppstein Károly (1850–1921) és a varasdi Singer Paula (1853–1933) fiaként. Imre volt a család hat gyermekéből (Béla, Vilma, Imre, Emília, Rózsa, Ilona) a harmadik. A négyéves Imre imádta a színházat és amikor éppen nem ott tartózkodott, akkor a család zeneszobájában ült és nővérét, Vilmát hallgatta a zongorán gyakorolni. 

Nagy hatással volt Imrére a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara koncertmestere, Liedl Ferenc professzor látogatása: a négyéves gyermeket lenyűgözte az öregúr tehetsége, és szívesen hallgatta őt hegedülni. Elemi iskolai tanulmányait a siófoki egytanerős izraelita népiskolában végezte. A siófoki zsidóiskola nagyon jó hírnévnek örvendett, keresztény szülők is szívesen járatták oda gyermekeiket. 

Habár édesapja vállalkozása csődbe ment, így meg kellett válniuk siófoki házuktól és ottani vagyonuktól, a család Budapestre költözve lassan talpra állt anyagilag – amiben a gyermek Kálmán Imrének is része volt, hiszen latinból és ógörögből vállalt korrepetálást, hogy a családi jövedelemhez hozzájáruljon.

Első szimfóniáját 1904. február 29-én mutatták be a Magyar Állami Operaházban, a budapesti Zeneakadémia zeneszerzésszakon végzett növendékei hangversenyének keretében. Ekkor játszották a művet először és utoljára. Ennek ellenére Kálmán Imre úgy tekintette ezt a napot mint zenei pályájának kezdetét. Azóta hitt abban, hogy a szökőévek szerencsét hoznak számára.

Fiatalon megismerkedett meg Bartók Bélával, aki rendszeresen Kálmánéknál ebédelt, valamint Jacobi Viktorral, Szirmai Alberttel és Molnár Ferenccel. A négy barát – Jacobi, Szirmai, Molnár és Kálmán–  gyakran találkoztak a Király Színház társalgójában és kávéházakban. Barátai unszolására fogott bele kuplészövegek megzenésítésébe, melyek aztán elvezettek az első operett megírásához. 

Az első operett-szövegkönyvet Jacobi Viktor segítségével kapta meg Bakonyi Károlytól, aki 2 hónap alatt írta meg a Tatárjárás című operett szövegkönyvét. A művet 1908. február 22-én hatalmas sikerrel mutatták be, a közönség nem győzött tapsolni, újra és újra kihívta a szereplőket a függöny elé. A siker másik bizonyítéka, hogy az első ötven előadásra minden jegy elkelt elővételben. 

A cigányprímás ősbemutatója Bécsben volt 1912. október 11-én, sikerét pedig legjobban az bizonyítja, hogy másnap Bécsben minden utcasarkon az operett híres keringőjének (Gingalló, mint a pillangó…) dallamát fütyülték. Ez volt Kálmán második világsikere, amellyel meghódította a patinás budapesti Király Színházat is, ahol 1913. január 24-én mutatták be. A cigányprímás Amerikát is meghódította: Fedák Sárival a főszerepben.

A Csárdáskirálynő bemutatóját 1915. október 13-ára tűzték ki, azonban a főszereplő rekedtsége miatt november 17-re halasztották. A telt házas előadás nem várt sikert aratott. Noha az operett ősbemutatója a háború kellős közepén volt, lövészárkoknak és ágyútűznek fittyet hányva eljutott Oroszországtól Amerikáig mindenhova. 

Az első világháború befejeződése után Kálmán ismét szövegkönyv után kutatott, amelyet aztán a Stein és Jenbach szerzőpárostól kapott meg. Ez volt a Hollandi menyecske, amelynek premierjére 1921. január 31-én került sor szintén a Johann-Strauss-Theaterben. A siker után a Julius Brammer és Alfred Grünwald szerzőpáros felajánlotta neki A bajadér librettóját. Az operettet 1921. december 23-án mutatták be a bécsi Carl-Theaterben. Az előadás kasszasiker volt, de nem világra szóló. 

Ennek láttán a szerzőpáros megpróbálta rávenni Kálmánt, hogy foglalkozzon egy korábbi szövegkönyvükkel, mely egy falusi intézőről szólt, aki Bécsbe vágyott. Kálmánnak megtetszett az ötlet és rövid idő alatt megkomponálta a zenét hozzá. A Marica grófnőt 1924. február 28-án mutatták be a Theater an der Wienben. A darab hatalmas siker volt, a közönséget a Komm mit nach Varasdin (magyar fordításban Szép város Kolozsvár) kettőse bűvölte el leginkább, amelyet a premier utáni napon már az osztrák főváros utcáin is hallani lehetett. 

Kálmán tovább folytatta a komponálást. 1926. március 26-án a Theater an der Wienben bemutatták A cirkuszhercegnőt, melynek szövegkönyvét szintén a Julius Brammer–Alfred Grünwald szerzőpáros írta. Majd 1927-ben egy New York-i színiigazgató felkérésére megírta a Golden Dawn című operettjét, amelyet 1927 októberében mutattak be Washingtonban.

Az utolsó magyarországi Kálmán-premier 1937-ben volt a Városi Színházban. A Josephine császárné címszerepét az európai operaházak csillaga, Németh Mária énekelte. 

Ezenközben Európa arculata és ennek megfelelően a közönség hangulata is napról napra változott. Így például Bécsben is csökkent az érdeklődés az operett iránt. Puskaporos volt a levegő, amikor 1938-ban az osztrák határon német katonák zúdultak át. Az Anschluss után Ausztriában is megkezdődtek a zsidóüldözések, Kálmán tovább nem maradhatott az országban. Először Zürichbe, majd Párizsba, legvégül pedig az Egyesült Államokba utazott.

Hollywoodi tartózkodása idején Kálmán sok német menekülttel találkozott, mint például Billy Wilder rendezővel, Habsburg Ottóval, Arnold Schönberggel, a dodekafon zene atyjával és Franz Werfel íróval. A zeneszerzőt lekötötték a Marica grófnő megfilmesítésének előkészületei, ami azért is fontos volt, mivel operettzene komponálásáról abban az időben szó sem lehetett. Éppen tetőzött a nacionalista hullám, az amerikaiak háborús filmeket, hőstetteket akartak látni, derűs témák iránt nem volt kereslet. 

Mivel Kálmán úgy érezte, Hollywoodban nem terem számára babér, úgy döntött, átköltözik New Yorkba. A Central Park nyugati oldalán bérelt lakást egy bérház 11. emeletén. Felesége nagyszabású estélyeket adott, amelyekre a város hírességei ellátogattak, azonban a pénztelenség miatt hamarosan arra kényszerült, hogy elszegődjön manökennek egy szőrmeüzletbe. New Yorkban régi barátokra talált Bartók Béla, Richard Tauber, Ormándy Jenő, Oscar Hammerstein személyében, de összebarátkozott az osztrák főhercegi párral, Ferenc Józseffel, a császár keresztfiával és feleségével, Márta hercegnővel.

1949-ben egészsége egy heves szívroham miatt megtört. Néhány hónap pihenés után úgy döntött, hogy visszatér Európába. Június 5-én hajóra szállt. Kálmánék első állomása Baden-Baden volt, majd Karl Renner államfő meghívására visszatért Bécsbe. 

Ellátogatott Bad Ischlbe is, ahol megkoszorúzta Lehár sírját, majd Stockholmba utazott, ahol átvette az Észak Csillaga kitüntetést V. Gusztáv svéd királytól. 

Zürichben szeretett volna megtelepedni, felesége unszolására azonban Párizsba költöztek, ahol megkapta a francia Becsületrend tiszti keresztjét. Még az év végén visszatért Amerikába, ahol fia, Charly még nem fejezte be tanulmányait. 

December 20-án szélütést kapott, aminek következtében fél arca lebénult. Az orvosok magas vérnyomást állapítottak meg. Alighogy felépült, 1950 márciusában Párizsba utazott lányának esküvőjére. Rövid időre Baden-Badenbe is ellátogatott. Idejét komponálással töltötte, a társasági élettől teljesen visszavonult. A halál 1953. október 30-án, álmában érte. Ausztria állami pompával temette el, ahova kívánta: a bécsi központi temetőbe, Beethoven és Brahms szomszédságába. 

(Forrás: Wikipédia)