„Véget kell vetni a közönynek!”

2009. Július 15. / 17:04


„Véget kell vetni a közönynek!”

Szilágyi Iván Péter


„65 év majdnem egy emberélet! Ennek távlatából emlékezünk, hogy zsidókat a teljes megsemmisítésre ítélték. Ítélték azok, akiket a vak gyűlölet fűtött, akik magukénak tudták az erőt és hatalmat. Akik a legalapvetőbb emberi értéket, a jóságot a gonosz szolgálatába állították. Olyan hatalmasnak képzelték magukat, hogy megtagadva a kegyelem Istenét, más Istent akartak. Embert bálványoztak Istenként tisztelték. Hittek minden szavában, vakon engedelmeskedtek, leborultak előtte! Áldozatot mutattak be parancsára. Sok áldozatot, hatmillió zsidó áldozatot” mondta Szerdócz Ervin újpesti rabbi-helyettes a holokauszt újpesti és környékbeli áldozatainak emlékére tartott mártír-istentiszteleten.



A megemlékezésen részt vett Kiss Péter tárca nélküli miniszter, Gulyás Kálmán államtitkár, Zoltai Gusztáv a Mazsihisz és a BZSH ügyvezető igazgatója, Streit Sándor a BZSH elnöke, Derce Tamás Újpest polgármestere, Dr. Nagy Antal XV. kerületi jegyző és Deutsch László a körzet volt rabbija.

ujpest_megemlekezes_1.jpg
Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató MAZSIHISZ-BZSH


A megjelent vallási és világi vezetők hat gyertyát gyújtottak meg a Soá hatmillió áldozata emlékére, majd Szerdócz Ervin vezetésével és Szilágyi Gábor újpesti kántor gyönyörű, operaénekeseket megszégyenítő hangjai mellett mincha imát mondott a közösség.

A megemlékezés a zsinagóga kertjében, a több ezer nevet tartalmazó fekete márvány mártírfal szomszédságában folytatódott. Kiss Péter tárca nélküli miniszter rövid, kemény hangú beszédében elítélte a Magyar Gárda működését, rendezvényeit, az erősödő radikalizmust és rasszizmust és arra hívott fel, hogy véget kell vetnünk a közönynek. Kérdésünkre a miniszter elmondta, hogy szerinte a magyar társadalomban a demokraták és az antifasiszták vannak többségben. Elismerte, hogy az EP-választáson sok volt, csalódott és reményt vesztett szocialista szavazó is erősítette a Jobbik táborát és ez szerinte az MSZP hibája is volt. A hazai baloldalnak vissza kell térnie alapértékeihez, hogy ezeket az embereket meggyőze: van demokratikus megoldás is problémáikra, a kilátástalanságra és a válságra. Kérdésünkre, hogy miért masírozhatnak fasiszták és szkinheadek Budapest utcáin: elmondta, hogy minden olyan demonstráció ellen fel fognak lépni, ahol törvényileg tiltott jelképek jelennek meg. Felvetésünkre, hogyha a Magyar Gárdát betiltják, az annak egyenruháját és szellemiségét viselő Jobbik miért maradhat törvényes, elgondolkodtatónak nevezte a Jobbik betiltását.

ujpest_megemlekezes_2.jpg
Gulyás Kálmán címzetes államtitkár, Derce Tamás Újpest polgármestere, Kiss Péter tárca nélküli miniszter


Derce Tamás Újpest polgármestere a vészkorszak során elhurcolt tizenhétezer újpesti és háromezer környékbeli zsidóra emlékezett. Az elmúlt hetek '40 éveket idéző rendezvényeire, skandálásaira és stílusára utalva feltette a kérdést, hogy közösségben való hitünk vajon létezik e még: „Ha nem hiszünk abban, hogy bajban meg tudjuk magunkat, menteni, akkor nem biztos, hogy közösségben kell élnünk!” A Soá borzalmait felidézve arra a történelmi igazságra hívta fel hallgatói figyelmét, miszerint „A nép, aki nem ismeri múltját megérdemli, hogy újra megélje azt! (...) El kell hitetnünk saját gyermekeinkkel, hogy tenni kell közösségünkért!” A polgármester úgy érzi és látja, hogy mi magyarok számtalanszor újra és újra éljük múltunkat és most megint rossz irányba, veszélyes ideológiák felé sodródik az ország.

A megemlékezésen több százan, idősek és számos fiatal, családos is részt vett-majdnem megtöltve a gyönyörű, mind kívülről, mind belülről impozáns zsinagógát.


Címlapképünkön Derce tamás Újpest polgármestere látható. (Fotó: Szilágyi Iván Péter)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek