Közös ima egy debreceni lakásban

2020. Május 26. / 20:40


Közös ima egy debreceni lakásban

Május 25-én hétfőn reggel tizenkét debreceni és egy jelenleg Svédországban dolgozó, de nagyváradi zsidó tekerte bal karjára az imaszíjat, tette homlokára a tfillint és mondta reggeli imáját.

Nem lenne ez különös, ha a természetes hétköznapokat élnénk, de ebben a koronavírusos időszakban, amikor a zsinagógák ajtói zárva tartanak, szívet melengető volt látni, ezt az egyáltalán nem dühös 12 embert.

A civis városban ezt a különleges élő Istentiszteletet egy magánember saját lakásán szervezte meg. Fohn György – mert ő volt a kitaláló és megvalósító – lakásának egyik helyiségét rendezte be imateremmé.

A szabályokat és a másfél méteres távolságot betartva recitálták a zsoltárokat. Előimádkozó és kántor az a Gervai Lajos volt, aki egyébként szombatonként és ünnepi alkalmakkor Nyíregyházán látja el feladatát, a Tóra olvasását - mert az is volt - szintén ő végezte.

Az imádkozás után Fohn kóser kiddussal és szintén kóser pálinkával köszönte meg a részvételt. Arra a kérdésünkre, lesz-e folytatása a "magán zsinagógának", a szervező természetesen igennel válaszolt.

W. Gy.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek