A zsidó asztronauták igaz története – avagy mégiscsak volt mezüze a világűrben

2016. Március 25. / 10:16


A zsidó asztronauták igaz története – avagy mégiscsak volt mezüze a világűrben

A tegnapelőtti purimi hír remek alkalmat szolgáltatott arra, hogy áttekintsük a zsidó űrutazás történetét, amely a Szovjetunióban kezdődött.



Méghozzá 1969-ben, történetesen a Holdra szállás évében, Borisz Volinov kilövésével, akiről a Wikipedia fontosnak tartja megjegyezni, hogy az első „háláhikusan”, vallásjogilag is zsidó űrhajós volt.

Borisz_Volinov.jpg
Borisz Volinov


Az Egyesült Államok csúnyán lemaradt a zsidó űrversenyben, 1984-ben lőtték fel Judith Resniket, ukrán zsidó bevándorlók gyermekét, az első amerikai zsidót és egyben az első zsidó nőt az űrben. Resnik a Challenger katasztrófájának áldozata lett 1986-ban.

Judith_Resnik.jpg
Judith Resnik


Nem sokkal később elhagyta a Földet az első amerikai zsidó űrfiú, Jeffrey Alan Hoffmann is, az ő nevéhez köti a hír az első, kicsi Tóra-tekercs űrbevitelét.

Jeffrey_Alan_Hoffmann.jpg
Jeffrey Alan Hffmann


Innen már nem volt megállás. Elég, ha ugrunk az első izraeli és a leghíresebb zsidó űrhajósra, Ilan Ramonra, aki 2003-ban, a Discovery tragédiájakor lelte halálát.

Ilan_Ramon.jpg
Ilan Ramon


Dr. Garrett Reisman volt a következő zsidó űrtörő, ő volt az első zsidó a Nemzetközi Űrállomáson. Róla írta a Haarec, hogy ha nem létezne, Woody Allen vagy Mel Brooks már akkor is kitalálta volna az önironikus humorú zsidó űrhajóst, akit az nyugtatott meg leginkább, amikor Földet ért, hogy nem vert le, tört össze semmi olyasmit az űrállomáson, ami túl drága lett volna.

Dr._Garrett_Reisman.jpg
Garrett Reisman


Reisman a fáma szerint tényleg vitt mezüzét az űrbe, részben Ilan Ramon előtt tisztelegve: a két család között régóta szoros kapcsolat áll fenn.

Egy másik kolléga, Gregory Chamitoff elgondolása pedig az volt, hogy olyan, rakéta alakú mezüzékkel távozik a bolygóról, amelyeket Laura Cowan judaica-designer tervezett.

Gregory_Chamitoff.jpg
Gregory Chammitof


Nem feledkezhetünk meg a Föld talán legnépszerűbb – bár csak képzelt – zsidó űrhajósáról, Howard Wolovitzról, a Big Bang Theory (magyarul Agymenők) nevű sorozat sztárjáról sem, aki az epizódokban sosem látható, de gyakran hallható édesanyjával, a Föld talán legismertebb Jiddise Mamméjával is elbeszélgetett a világűrből; arról, hogy elköltözhet-e végre tőle, miután megnősül majd.

És az is lehet, hogy a hiperűrbe is betörünk: zajlik ugyanis a casting az ifjú Han Solo szerepére a 2018-ra esedékes önálló Han Solo-filmhez és a három megmaradt jelölt egyike, Alden Ehrenreich szintén zsidó, a Coen-testvérek Ave, Cézár című filmjéből ismerhetjük. Ha megkapja a szerepet, akkor sem ő lesz az első Izrael törzséből az Ezeréves Sólyom fedélzetén, hiszen magának Harrison Fordnak is zsidó az édesanyja.

Ott voltunk már réges-régen, egy távoli galaxisban is.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Ma lenne 100 éves II. János Pál
2020. Május 18. / 22:11

Ma lenne 100 éves II. János Pál

Zsidó világ
e-Rabbi: Mások-e a zsidó ünnepek?
2020. Június 02. / 17:36

e-Rabbi: Mások-e a zsidó ünnepek?

Zsidó világ
Mi a zsidó kultúra Magyarországon 2020-ban?

Kommentek