MEMENTÓ – az emlékezés gesztusa az Art Departmentben

2024. Január 23. / 14:16


MEMENTÓ – az emlékezés gesztusa az Art Departmentben

Rajk László Auschwitzban 2004-2014 között készített frottázsaiból, valamint a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár egyes gyűjteményi darabjaiból áll össze egy új, izgalmas világ azon a kiállításon, amelynek megnyitója január 28-án, vasárnap délután 4 órakor lesz az Art Department kiállítótérben (Budapest, Paulay Ede utca 19. szám). A tárlat kurátora Farkas Zsófia, a zsidó múzeum munkatársa.

Amint az a kiállítás-megnyitó Facebook-oldalán olvasható, a Farkas Zsófia kurátor által összeállított tárlat két világ találkozásáról mesél, azon belül a név sokféle rétegéről, identitásról, egyediségről, emlékezetről. Az említett két világ Rajk László 2004-2014 között Auschwitzban készített frottázsai, valamint a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményi darabjai. 

kiállítás_farkas_zsofi.jpg

S hogy mit jelent a zsidó hagyományban a név? 

Mint az a tárlat ismertetőjében szerepel: „a zsidó tradícióban a központi elem, mindennek az alapja az írás, és valamennyi betű szentséget hordoz. A név is szöveg: az írásnak kijáró tisztelet övezi, sőt néha már-már mágikus többletjelentést hordoz. 

A korai bibliai időkben a személynek adott név többnyire a születés valamely körülményéhez kapcsolódott – így kapták nevüket a bibliai ősatyák. A héber Bibliában olvasható 2800 személynévnek nemcsak konkrét jelentése, hanem spirituális, sorsformáló jelentősége is van. Ma is használjuk őket, de már a babilóni száműzetés idején megjelentek a környező társadalmakból átemelt nevek is, melyek eredeti jelentésére ma már csak a tudomány emlékszik".

A kiállítást Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója nyitja meg, majd a tárlat 2024. március 31-ig lesz megtekinthető minden szombaton és vasárnap 15–18 óra között (más időpontot ezen az e-mail címen lehet egyeztetni: artdepartmentspace@gmail.com).

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek