Képregényt adtak ki az idén 100 éve született Szenes Hanna életéről

2021. November 06. / 17:37


Képregényt adtak ki az idén 100 éve született Szenes Hanna életéről

A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) képregényt ad ki Szenes Hanna író, költő, hősi halált halt ellenálló életéről. 

A “Meghalni ifjan nem akartam...” című kiadvány egyrészt arra vállalkozik, hogy viszonylag könnyedebb, illusztrált formában mesélje el Szenes Hanna rövid életét, másrészt születésének 100. évfordulója alkalmából népszerűsítse a Magyarországon kevéssé ismert, ám Izraelben nemzeti hősként ünnepelt, tananyaggá, sőt érettségi tétellé vált nemzeti hőst.

A Markscheid Ádám szövegeivel és képeivel illusztrált kötet azért is különös vállalkozás, mert nem feltétlen a képregény műfajára gondolnánk a drámaian fiatalon, mindössze 23 évesen távozó, önmagát, s céljait kiteljesíteni nem tudó ellenálló, illetve a zsidótörvények sújtotta Horthy-korszak, majd a második világháború traumáinak felidézése esetében, ugyanakkor így talán a fiatalabb korosztályhoz is eljuthat ez az egyszerre tragikus és megejtő történet.

Szenes Hanna  (Hannah Senesh) 1921. július 17-én született Budapesten. Eredetileg Szenes Anikónak hívták. Zsidó családban nőtt fel, édesapja, Szenes Béla ismert újságíró és színpadi szerző volt. Anikó hatévesen veszti el édesapját, így György (Giora) nevű testvérével együtt édesanyja, Katalin (Katerina) nevelte fel őket. Szenes Hannát 1944. november 7-én a Margit körúti fogház udvarán agyonlőtték. A végrehajtási záradékot többek között az a Feketehalmy-Czeydner Ferenc írta alá, mint honvédelmi miniszterhelyettes, aki a több mint háromezer áldozatot követelő délvidéki mészárlást elrendelte 1942 januárjában.

A keményfedelű, igényes kivitelezésű kötetet november 8-án mutatják be délelőtt 11 órakor a MAZSÖK székházban (Budapest VI. er., Bajza utca 26.) .

(Címlapkép: Gorondy-Novák Edit / Index)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek