Kántorkoncert Hanuka első napján – ünnepeljünk és énekeljünk együtt

2020. December 01. / 13:14


Kántorkoncert Hanuka első napján – ünnepeljünk és énekeljünk együtt

Az immár hagyományos hanukai kántorkoncertet a vírushelyzet miatt idén az interneten, felvételről követhetjük nyomon, de bízunk benne, hogy így is ünnepi élményben lesz részünk. Erre garancia a szereplőgárda, valamint az esemény ötletgazdája, szerkesztője, rendezője, egyszóval mindenese: Székelyhidi Hajnal, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) Liturgiai Tanszékének mb. vezetője, akit a rendezvény legfontosabb tudnivalóiról kérdeztünk.

A vírushelyzet alaposan átírta a szokásos forgatókönyvet. Mire számítsanak a nézők, hogyan zajlik majd a mostani műsor?

székyelyhidi-hajnalka.jpg

Úgy terveztük, hogy fölvesszük majd a kántorszámokat zongorakísérettel az OR-ZSE zsinagógájában, de sajnos a vírus közbeszólt, így erre nem nyílt lehetőség. Prof. dr. Vajda Károly rektor úr a kormányzat intézkedéseivel összhangban szigorúan veszi a járványbiztonsági szabályokat, az egyetem jelenleg nem látogatható. Ebben a helyzetben született meg az az ötlet, hogy visszanyúlunk az újpesti kántorkoncertek felvételeihez. Már hagyománnyá vált, hogy az újpesti önkormányzat támogatásával az újpesti zsinagógában – a MÁV Szimfonikusokkal karöltve – adunk kántorkoncerteket a nyárvégi Újpesti Városnapok alkalmából. Idén lett volna a jubileumi tizedik koncertünk. A kántorhallgatóink előző tanév végi vizsgadarabjait rögzítettük a pandémia miatt, így a mostani, december 10-i műsorban ezekből a vizsgaprodukciókból is adunk egy válogatást. Az első- és másodéves kántorhallgatók műsora adja majd a hanukai program első részét, míg a második részben a már végzett kántorok és előimádkozók előadásait hallhatjuk a MÁV Szimfonikusok közreműködésével. Az előre felvett műsor gyertyagyújtással kezdődik, beszédet mond Darvas István főrabbi, az egyetem főtitkára.

Az egyetem tanárai közül kiket láthatunk a műsorban?

Fellép Fekete László főkántor és Zucker Immánuel főkántor. De ha már a tanárokra rákérdezett, hadd emlékezzek meg a nemrégiben elhunyt Klein Ervin főkántor úrról, aki az elmúlt évtizedekben a kántorképzés meghatározó oktatója volt. Ő nevelte ki azt a jelenlegi kántorgenerációt, amelynek tagjaival zsinagógáinkban találkozhatunk. Szerény ember, nagyszerű pedagógus volt, aki óriási űrt hagyott maga után. Bízom abban, hogy a 2021 szeptemberére tervezett jubileumi kántorkoncertünket Klein Ervin emlékének szentelhetjük majd.

Rabbikepzo_kántorkoncert-jav-1.jpg

Milyen internetes platformokon lesz megtekinthető a mostani előadás?

A Mazsihisz és az OR-ZSE Facebook-oldalára, valamint az egyetem YouTube-csatornájára felkerül egy link a koncert előtt két nappal, arra kell majd december 10-én, azaz az idei hanuka első napján rákattintani 18 órakor. Szeretnék, ha minél többen megtekintenék a műsort, nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világban. Mára az egyetem kántor szakirányú továbbképzése felfejlődött oda, hogy szimfonikus zenekari kísérettel ad kántorkoncerteket. Szeretnénk, ha minél szélesebb körben ismernék meg a kántorainkat és a hallgatóinkat. Azt gondolom – talán kissé elfogultan –, megálljuk a helyünket a nagyvilágban is.

Ráadásul nemcsak kántorhallgatóik vannak, hanem egy ideje előimádkozókat is képeznek. Ez az új képzés beváltotta a hozzá fűzött reményeket?

Az érdeklődést és az igényt látva mindenképpen. Jelenleg tizenegy előimádkozó és öt kántorhallgatónk van. Nagyon sokan jelentkeztek vidékről, s éppen számukra optimális a most zajló online oktatás, mert rengeteg időt és költséget takarítanak meg azzal, hogy nem kell utazniuk. Ha van a távoktatásnak előnye, akkor ez az egyik. Úgy látjuk, égető szükség volt az előimádkozói képzésre, éppen ezért szeretnénk kiterjeszteni a képzést a jövőben a határokon túlra is.

Elképzelhető, hogy a távoktatás a pandémia után is megmarad?

Azt gondolom, hogy valamilyen formában biztosan, hiszen az utazási költségek roppant megterhelők a vidéki hallgatók, hitközségek számára. Márpedig az online oktatás költséghatékony és időtakarékos. De nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy a tanításban a személyes kontaktus is elengedhetetlen és hallgatóink is igénylik. Érzékeny zenei megoldásokat csak személyesen lehet átadni, erre az online oktatás nem alkalmas. Hogy a jövőben milyen arányban valósul meg az online oktatás, s hány százalékban a személyes jelenlét, ezt az élet fogja kialakítani, de úgy vélem, az oktatás mindenképpen át fog rendeződni. 

Hanukai kántorkoncert a MÁV szimfonikusok közreműködésével 2020. december 10. csütörtök este 6 órától. A koncert megtekinthető a Mazsihisz Facebook-oldalán és az OR-ZSE YouTube-csatornáján.

Program:

Ünnepi gondolatok: Darvas István főrabbi.
Fellépő kántorok: Fekete László, Zucker Immánuel, Budai Miklós, Rudas Dániel.
Kántorhallgatók: Fekete Dániel, Dési Tamás, Fekete Dániel, Heindl Péter.
Előimádkozó: Raáb Gábor.
A MÁV Szimfonikusokat vezényli: Dobszay Péter karmester, közreműködik Neumark Zoltán zongoraművész.

A kántorkoncert szervezésében közreműködik a Mazsihisz, a BZSH, az OR-ZSE és a Zsidó Kulturális Fesztivál.

Ezúton kíván az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem minden kedves nézőnek: Chág chanuka száméách! 

Az online koncerthez jó szórakozást kívánunk!

Az esemény facebook oldala / IDE KATTINTVA

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek