Fél évszázad dalban elmesélve

2019. Szeptember 09. / 12:39


Fél évszázad dalban elmesélve

Szerző: Kácsor Zsolt

Az első dal, amelyet a Zsidó Kulturális Fesztiválon Balázs Fecó eljátszott, több mint ötven éve, 1967-ben született. Időutazássá változott hát a tegnap esti koncert, amely hatalmas tömeget vonzott a Dohány utcai zsinagógába.


A koncert közönségét Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija köszöntötte, aki fiatalabb ugyan Balázs Fecónál, de – mint kiderült – ez őt sem gátolja abban, hogy ne legyen a zenész dalainak rajongója. Ami érthető, hiszen az énekes-billentyűs-dalszerző munkássága összeforrt olyan színvonalas rockbandákéval, mint az ős-Neoton, az 1972-es szupergroup, a Taurus, valamint a Korál együttes. Nemzedékek nőttek föl a dalain, ennek köszönhetően közönsége ma már több generációs – maga Balázs Fecó köszönt oda a színpadról Kunos Péternek, a Mazsihisz igazgatójának, akit már 1967 óta ismer egy egyetemi fellépésről. 

bf2.jpgBalázs Fecó

Aztán következtek a dalok, köztük természetesen azok a nagy slágerek, amelyeket a közönség kívülről fújt Balázs Fecóval együtt. A zenész egyik vendége Gerendás Péter volt, aki ugyancsak megénekeltette a nézőket, a másik pedig Szűcs Antal Gábor, aki remek gitárjátékot mutatott be. Ráadásul különleges felállást láthattunk-hallhattunk, hiszen színpadra lépett négy fúvós és négy vokalista is. Több mint két órás produkció volt, aztán elindultunk haza – magunkban a zsinagóga ezer képével.

gp.jpgGerendás Péter (Fotók: Szentgyörgyi Ákos)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek