A monoklis magyarzsidó – Molnár Ferenc sikerei és a magyar zsidó asszimiláció illúziói

Ezek a kérdések kerültek szóba Pelle János A monoklis magyarzsidó című életrajzi regényének október 9-i bemutatóján, a Vígszínházban. A Minerva Kiadó gondozásában megjelent kötetről a szerzővel Hegedűs D. Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész beszélgetett. Rubin Eszter beszámolója.

Molnár Ferenc neve elválaszthatatlan a magyar színháztörténettől, drámáit több mint egy évszázada játsszák a világ színpadain, A Pál utcai fiúk pedig generációk meghatározó olvasmányélménye. A nemzetközi sikerek mögött azonban egy ellentmondásokkal teli életút rajzolódik ki, a magyar polgári kultúra ünnepelt alakjáé, aki zsidó származása és az európai antiszemitizmus erősödése miatt végül elhagyta hazáját.

Pelle János történész, író új regénye egy világhírű szerző élettörténetét beszéli el, és a személyes sorson keresztül a magyar zsidóság emancipációjának, asszimilációjának és történelmi csalódásainak kérdéseit vizsgálja.

A bemutatót Dési Péter, a Minerva Kiadó vezetője nyitotta meg. A könyvbemutató különleges helyszínéhez Hegedűs D. Géza személyes emlékeket is kapcsolt, majd felidézte, hogyan kereste meg őt Pelle János a kötettel, és különösen izgalmasnak találta a könyv műfaji megoldását, olvasás közben időnként úgy érezte, mintha egy monodráma szövegét tartaná a kezében. A történelmi dokumentumokra és az életmű alapos ismeretére épülő regény Molnár Ferenc belső világát is megpróbálja megszólaltatni, olyannyira, hogy a színművész egy sűrítettebb változatát akár színpadon is el tudná képzelni, és azt is felvetette, hogy egy ilyen életrajzi regény nem csupán az ábrázolt személyiségről árulkodik, hanem arról az íróról is, aki újraértelmezi az életét.

A beszélgetés egyik legfontosabb gondolati szála a regény címéhez kapcsolódott. Pelle János értelmezésében Molnár Ferenc annak a magyar zsidó nemzedéknek volt képviselője, amely már természetesnek tekinthette a társadalmi felemelkedés és a magyar nemzeti kultúrához tartozás lehetőségét. Az 1867-es emancipációt követően a magyarországi zsidóság előtt olyan lehetőségek nyíltak meg, amelyek alapvetően alakították át a közösség társadalmi és kulturális helyzetét, és Molnár nemzedéke már ennek a folyamatnak az örököse volt.

Pelle szerint azonban az asszimiláció történetéhez egy alapvető illúzió is tartozott, az a meggyőződés, hogy a kulturális azonosulás, a magyar nyelv és a magyar nemzeti identitás vállalása véglegesen feloldhatja a származásból fakadó különbségeket.

Molnár Ferenc életútja különösen élesen mutatja meg ennek az elképzelésnek a történelmi törékenységét. A magyar nyelv egyik legvirtuózabb írója, akinek darabjait Európában és Amerikában egyaránt ünnepelték, végül maga is szembesült azzal, hogy a kulturális teljesítmény és a társadalmi elfogadottság nem feltétlenül jelent védelmet a kirekesztéssel szemben.

A monoklis magyarzsidó cím ezért jóval több egy különc, elegáns polgári figura megidézésénél. Két világot és két, egymástól elválaszthatatlan identitást kapcsol össze, miközben magában hordozza a magyar zsidó polgárság huszadik századi történetének tragikus ellentmondásait is.

Hegedűs D. Géza a beszélgetés során Molnár Ferenc színháztörténeti jelentőségét is hangsúlyozva felidézte, hogy a századforduló magyar színházi világa számos tekintetben konzervatívabb volt a korszak képzőművészeténél, zenéjénél és irodalmánál. Molnár egyik legnagyobb újítása pedig éppen abban állt, hogy a pesti emberek beszélt nyelvét emelte színpadra. A korábbi színházi konvenciókhoz képest eleven, modern dialógusai nemcsak új dramaturgiai lehetőségeket teremtettek, hanem a magyar városi kultúra önkifejezését is alapvetően megváltoztatták.

Mindez azonban nem találkozott osztatlan elismeréssel, Molnár műveinek kritikai fogadtatását esztétikai szempontokon túl ideológiai és politikai megfontolások is befolyásolták. A szerző és beszélgetőtársa több olyan kritikust, irodalomtörténészt is említett, akik különböző korszakokban, eltérő világnézeti alapállásból értelmezték Molnár munkásságát. Hegedűs D. Géza szerint ugyanakkor a művek érvényességét végső soron nem a korabeli kritikák döntik el. Molnár darabjai túlélték az ellenük megfogalmazott bírálatokat, és ma is jelen vannak a magyar és a nemzetközi színházi életben.

Pelle új regényében Molnár Ferenc közéleti és történelmi szerepe mellett jelentős teret kapnak magánéletének konfliktusai, szerelmei és házasságai is, első felesége, Vészi Margit, a Varsányi Irénhez fűződő szerelem, valamint Fedák Sárihoz és Darvas Lilihez kapcsolódó életének különböző korszakai. A beszélgetés egyik visszatérő kérdése volt, hogyan alakultak át ezek a személyes élmények irodalmi alkotásokká. Molnár drámáinak nőalakjai, az emberi kapcsolatokban megjelenő hatalmi játszmák, a szerelem és a kiszolgáltatottság visszatérő motívumai a szerző személyes tapasztalatainak összefüggésében is értelmezhetők. Az alkotó és a magánember nem választható el egymástól, a művek és az életrajz kölcsönösen megvilágítják egymást.

Molnár Ferenc pályájának végül egyik legmegrendítőbb ellentmondása, hogy miközben művei világszerte sikert arattak, élete utolsó szakaszát emigrációban, New Yorkban töltötte. Az író, aki korábban a magyar kulturális élet meghatározó szereplője volt, a háború és az európai antiszemitizmus elől menekülve egyre távolabb került attól a világtól, amely alkotói identitását meghatározta. Az ember hiába próbálja saját sorsát alakítani, vannak történelmi pillanatok, amikor az események felülírják a személyes terveket és elképzeléseket.

Molnár története ebből a szempontból túlmutat az író életrajzán, annak a közép-európai zsidó polgárságnak a sorsát is megidézi, amelynek tagjai jelentős szerepet játszottak a modern magyar kultúra megteremtésében, ám közülük sokan végül elveszítették azt az otthont, amelynek felépítésében maguk is részt vettek.

A beszélgetés során a történelmi tragédia utólagos értelmezésének nehézsége is felmerült, mennyire láthatta előre egy korabeli ember azt, ami később bekövetkezett, és mennyiben kérhetjük számon rajta a történelmi tisztánlátást, amikor mi már ismerjük a folytatást?

Pelle János ezzel kapcsolatban arra is kitért, hogy Molnár Ferenc és kortársai nem feltétlenül érzékelték előre, milyen végzetes fordulatot vesz majd Magyarország és Európa történelme. A korábbi évtizedek asszimilációs tapasztalatai, a magyar kultúrához való erős kötődés és a társadalmi felemelkedés sikerei olyan várakozásokat alakítottak ki, amelyek a későbbi történelmi tapasztalatok fényében tragikusnak bizonyultak. A pesszimisták Hollywoodba mentek, az optimisták sajnos Auschwitzban haltak meg.

Az eseményen Csere Gloria Anna, a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium növendéke olvasott fel részleteket. A felolvasás során A Pál utcai fiúk Nemecsek halálát megörökítő jelenete is megelevenedett, felidézve Molnár prózájának kivételes érzelmi erejét.

A bemutató egy új könyv megszületésének ünnepe mellett alkalom volt arra is, hogy Molnár Ferenc életművét a magyar történelem és a magyar zsidó identitás összefüggésében gondoljuk újra.

---