Betöltés...
  /  

Streit Lili bát micvája – Nemzedékről Nemzedékre

Több mint kétszázan gyűltek össze a Nagyfuvaros utcai zsinagógában, hogy együtt ünnepeljék Streit Lili bát micváját, aki a felnőtté válás küszöbén arról beszélt, mit jelent számára az örökölt hagyomány, a család biztonsága és a szeretet továbbadása.

A Nagyfuvaros utcai zsinagógában díszes virágok vonták körbe a bimát, a padsorokat pedig családtagok, barátok és a zsidó közösség képviselői töltötték meg. A több mint kétszáz vendég Lili életének fontos állomására érkezett.

A bát micva a lányok vallási nagykorúvá válásának ünnepe a zsidó hagyományban. Lili, azaz Eszter Mirjam bat Yakov Joszef számára a felkészülés a tanulás és a személyes számvetés időszaka is volt. Ebben nagy szerepe volt szüleinek, Juditnak és Péternek, valamint bátyjának, Rubennek, akik végig segítették ezen az úton.

Az ünnepség kezdetén Ruben vezette le a minha imát, majd Lili édesapja tálisz alatt áldotta meg lányát. Lili ezután héberül elmondta a Smá Jiszráelt, majd tanítást tartott egyik kedves ünnepéről, a hanukáról. Gyerekként elsősorban a közös gyertyagyújtást, az éneklést és az együtt töltött estéket szerette, a bát micvára készülve azonban a hanukai történet mélyebb jelentését is megismerte.

Nem kell nagynak lennünk ahhoz, hogy valami nagyot tegyünk – fogalmazott.

A samesz, vagyis a többi hanukai gyertya meggyújtására használt szolgaláng példáján keresztül a szeretetről, a megszerzett tudásról és a hitről beszélt.

„A samesz gyertya ad a saját lángjából a többieknek, mégsem lesz kevesebb a fénye. Talán az emberi szeretet, a tudás és a hit is ilyen. Ha továbbadjuk, több lesz belőle. Én is rengeteg fényt kaptam eddig. A családomtól szeretetet, biztonságot és olyan értékeket, amelyekre mindig támaszkodhatom. A nagyszüleimtől történeteket, hagyományokat. A közösségemtől azt az érzést, hogy valami nálam sokkal régebbi és nagyobb részese lehetek. A bat micvám nekem azt is jelenti, hogy most rajtam a sor, hogy ebből a fényből én is továbbadjak.”

Szántó-Várnagy Binjomin rabbi köszöntőjében ehhez a gondolathoz kapcsolódott, kiemelve, hogy Lili szerényen beszélt a másoknak adható fényről, miközben az emberek felé fordulás és az adni tudás valóban meghatározó és csodálatos tulajdonsága. A régi gyökerű zsidó családok összetartozásáról és a közös alkalmak jelentőségéről is szólt.

A köszöntőt a Mi she-beirach ima követte, majd a közösség tapssal és hangos „Mázel tov!” kiáltásokkal köszöntötte Lilit. A meghitt pillanatokat hamar felszabadult öröm váltotta fel: Lilit székre emelték, és énekszóval vitték körbe a zsinagógában.

Az emeleti teremben fényképes vetítés idézte fel a fiatal lány életének első tizenkét évét. Ruben elmondta a barheszra az áldást, a kidus alatt pedig Lili személyes köszöntője következett.

Beszédében köszönetet mondott családtagjainak és mindazoknak, akik fontos szerepet töltenek be az életében. Családjukat egy zenekarhoz hasonlította, amelynek tagjai nem mindig ugyanabban a ritmusban játszanak, mégis újra és újra megtalálják a közös dallamot. Ahogy Lili fogalmazott: „Nem azt jelenti az otthon, hogy mindig minden tökéletes, hanem azt, hogy bármi történik odakint, van egy hely, ahol nem kell bizonyítanom semmit.”

Bátyját, Rubent egyszerre ugratta és méltatta. Mint mondta, egy báty feladata a húg bosszantása, de az is, hogy szükség esetén visszaforduljon, és megnézze, minden rendben van-e vele. Nagyszüleinek is megköszönte a közösen töltött időt. Nagyi és Napo kapcsán a veresi nyarakat, a kártyázásokat,  a meghitt beszélgetéseket és a számára olyan sokat jelentő, második otthon jelentőségét idézte fel.

 Éva nagyinak és Tatának pedig a családi ebédekért és vacsorákért mondott köszönetet. Ezek számára nemcsak a finom ételekről, hanem mindenekelőtt az együttlétről szólnak.

Nagyon szerencsés vagyok, hogy ebből a családból, ebből a közösségből és ennyi szeretetből indulhatok el a saját utamon – mondta.

A család mindkét ága együtt ünnepelt; nagybácsik, nagynénik, unokatestvérek, iskolatársak és osztálytársak is jelen voltak. A Mazsihiszt és a BZSH-t Károlyi K. László főigazgató képviselte.


Témák:
Ezek is érdekelhetnek