Az új cseh kormányfő zsidó édesapja megjárta a haláltábort

2021. November 29. / 14:12


Az új cseh kormányfő zsidó édesapja megjárta a haláltábort

Az újonnan kinevezett cseh miniszterelnök édesapja, Igor Fiala holokauszttúlélő, akit kamaszként deportáltak haláltáborba. Az 1964-ben született és 1986-ban, 22 évesen megkeresztelkedett új kormányfő, Petr Fiala azt nyilatkozta: a holokauszttal kapcsolatos családi tapasztalatok mindig is óvatosságra intették őt a politikában. 


A Cseh Köztársaság elnöke kinevezte tisztségébe Petr Fialát, Csehország új miniszterelnökét, akinek az édesapja, Igor Fiala megjárta a náci haláltábort. Habár az új kormányfő 1986-ban, 22 évesen megkeresztelkedett, zsidó származását nem tagadta el, erről egyszer azt nyilatkozta: „családom holokauszttal kapcsolatos tapasztalata intett óvatosságra, emiatt utasítom el a gyűlöletet, a túlzásokat, a túláradó szenvedélyeket és érzelmeket a politikában.”

Az 1964-ben Brnoban született Petr Fiala viszonylag fiatal a cseh politikában,  hiszen eddigi pályája során egyetemi oktató volt szülővárosában, a Masaryk Egyetemen, amelyet  2004 és 2011 között rektorként vezetett. A rektori széket 2012-ben cserélte fel az oktatási miniszteri posztra Petr Nečas kormányában, és csak 2013-ban lépett be a Polgári Demokrata Pártba (Občanská Demokratická Strana – ODS), amelynek jelenleg ő az elnöke. Az ODS liberális konzervatív párt, amely az Európai Parlamentben az Európai Konzervatívok és Reformerek (European Conservatives and Reformists Group – ECR) pártcsalád tagja. 

Az új kormányfő euroszkeptikus abban az értelemben, hogy habár országát kizárólag az Európai Unión belül tudja elképzelni, szerinte az Európai Unió komoly reformra szorul. Ő maga ellenzi az EU migránspolitikáját és harcot sürget az iszlám radikálisok ellen, ugyanakkor a markánsan Nyugat-barát Fiala az előző cseh kormányfő, Andrej Babiš által szimbolizált cseh populista irányzat elszánt ellensége.

(Címlapkép: Petr Fiala) 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek