A Zsidó Világkongresszus kitüntette Angela Merkel német kancellárt

2019. Október 29. / 09:13


A Zsidó Világkongresszus kitüntette Angela Merkel német kancellárt

A németországi és az európai zsidó kultúra reneszánszáért és a zsidó államért végzett munkájáért kitüntette Angela Merkel német kancellárt a Zsidó Világkongresszus (WJC), a Budapesten született Herzl Tivadarról elnevezett díjat hétfőn adták át Münchenben. A rendezvényen részt Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke és Takács Szabolcs miniszteri biztos.


A német kormányfőt a WJC vezető testülete, a Végrehajtó Bizottság müncheni tanácskozásán tartott ünnepségen tüntették ki a modernkori Izrael megálmodójának nevét viselő elismeréssel – jelentették hírportálok.  

Ronald S. Lauder, a WJC elnöke hangsúlyozta, hogy együttes erővel fel kell lépni az antiszemitizmus, a rasszizmus, az iszlamofóbia, az idegengyűlölet és a homofóbia ellen. Angela Merkel helytállása ebben a küzdelemben példamutató, a német kancellár „a civilizáció védelmezője" – fogalmazott Ronald S. Lauder. Mint mondta, Németország, Európa és az egész Nyugat érdekében hosszú kormányfői hivatali időt kíván Angela Merkelnek. „És ha néha netán egy kissé kimerült, kérjük, emlékeztesse magát arra, hogy szükségünk van önre" – tette hozzá. 

hm.jpgAngela Merkel és Heisler András 

A müncheni gálaesten Heisler András, a Mazsihisz elnöke is gratulált a német kancellár asszonynak, aki 2015-ben történelmi látogatást tett a Dohány utcai zsinagógában. 

A WJC 2012 óta ítéli oda a Herzl-díjat évente egy-egy személyiségnek, aki kiemelkedő érdemeket szerzett a zsidók számára biztonságos és elfogadóbb, toleránsabb világ építésében. A díjazottak között van Joe Biden volt amerikai alelnök, Colin Powell volt amerikai külügyminiszter és Simon Peresz néhai izraeli államfő és miniszterelnök.

(MTI/Mazsihisz)


mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Zsidó portrék: Vadász Magda, a tolmács
2020. Január 15. / 14:22

Zsidó portrék: Vadász Magda, a tolmács

Megemlékezések
Ma 73 éves Steven Spielberg, érje meg a 120-at!

Kommentek