A Tanácsköztársaságról, a zsidókról és az emlékezetről 5 pontban

2019. November 04. / 15:02


A Tanácsköztársaságról, a zsidókról és az emlékezetről 5 pontban

A vörös terror áldozatainak emlékművével kapcsolatban kirobbant szomorúan ismerős vitához a méltányos, higgadt állásfoglalások reményében fűzünk néhány szót:


1. A vörösterror, a fehérterror, ahogyan semmilyen politikai terror, nem menthető semmivel, az emberi élet szent. Ártatlanokat gyilkolni égbe kiáltó bűn, sőt égbe kiáltó bűn a bűnösök elleni jogon kívüli erőszak is.

2. A bűnöket egymásból levezetni, egymással szembeállítani, ilyen módon relativizálni káros és veszélyes. A fehérterrort nem igazolja a vörös, a vörösterror pedig nem mitikus kezdőpontja minden rossznak a világon, hanem egyike a magyar történelem szörnyű tragédiáinak.

3. Politikai ellenfelek démonizálásának kísérlete azzal, hogy tömeggyilkosok szellemi utódainak bélyegezzük őket,  indulatokat felkorbácsoló, a társadalmat még inkább szétszakító felelőtlenség, amihez egyházi emberként asszisztálni tévedés, bárki bármely oldalról ragadtatja is ilyenre magát.

4. Mélyen hiszünk annak létezésében, aki végtelenül meghalad bennünket a Végtelenben, akinek véges életünkkel elszámolni tartozunk, és nem hisszük, hogy az Őt még meg nem lelő társaink szükségszerűen erkölcstelen emberek lennének, hogy hit nélkül nincsen erkölcs, és a vörösterrort ebből a hitetlenségből lehetne levezetni.

5. Továbbra is biztosak vagyunk abban, hogy az egyházak küldetése nem a pártérdekek által generált kultúrharcok munícióval történő ellátása, nem a pártok, nem a hatalom, hanem az Örökkévaló Isten és közösségeink szolgálata.

Mazsihisz.hu szerkesztőség

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek