Mindig ismétli magát a múlt – interjú az egyik utolsó „nácivadásszal”

Thomas Walther számos magyar mellékvádlót képviselt a náci elkövetőkkel szembeni perekben, de más magyar kötődése is van, hiszen Fahidi Éva holokauszt túlélő lányát vette el feleségül. Az egykori német bíró, az utolsó „nácivadászok” egyike úgy véli, a fiataloknak mindez már történelem, a holokauszt, a náci terror távolinak tűnik számukra, de éppen e perek révén hidat építhetünk a múlt és a jelen közé. A Népszava készített vele interjút.

Thomas Walther 2006-ig bíróként dolgozott Németországban, ekkor úgy döntött, hogy a holokauszt túlélői megsegítésének szenteli az életét. A Népszava kérdésére, hogy mi volt ennek az oka, s hogy az apja példája lebegette a szeme előtt, aki zsidó családoknak segített a náci érában, a „nácivadász” elmondta: „való igaz, apám példája is fontos volt számomra. Két zsidó családnak segített az 1938. novemberi pogrom után. Az apám építési vállalkozó volt és sokszor zsidók építették a házakat, villákat a 20-as években, így kerültek kapcsolatba, sok személyes barátságot alakított ki velük. Apám nagy hatást gyakorolt rám, szellemi fejlődésemet is alapjaiban határozta meg. De ez csak az egyik ok. Tudja, a bírói munkámban sok minden ismétlődött az évtizedek alatt. Azon tűnődtem, mit tehetnék majd ezután? Mire használhatnám fel addigi tapasztalataimat? Több lehetőség merült fel, végül érkezett egy megkeresés a nemzetiszocialista bűncselekmények feltárásáért felelős ludwigsburgi központtól”. 

A lap emlékeztet rá, hogy az Oskar Gröning elleni ítéletet iránymutatónak is nevezik, mert az egykori auschwitzi őrt úgy ítélték el, hogy a gyilkosságot nem bizonyították rá. Egyebek mellett 300 ezer magyar zsidó meggyilkolásában való bűnrészességgel vádolták. Ezzel kapcsolatban Thomas Walther  kifejtette: „Gröning feladata a haláltáborba küldött emberek tulajdonának kezelése volt, vagyis mindazon dolgoké, amiket a foglyok magukkal vittek a haláltáborba. Ezek közé tartoznak aranyfogaik, az értékeik, az esetleg a kabátjukba rejtett pénz - mindezt összegyűjtötték és értékesítették. Még a foglyok haját is áruba bocsátották, ez azonban nem Gröning feladata volt. Ugyanakkor ő felelt a nem német valutáért is. A mintegy hetven főből álló egységével a rendről is gondoskodtak, elvették, szétszortírozták az emberek csomagjait. A zsidóknak azt mondták, dolgozniuk kell majd, ezért sokféle dolgot vittek magukkal bőröndjeikben. Ezt azonban mind be kellett gyűjteni, el kellett tüntetni a következő vonat megérkezéséig. Gröning annyit legalább elismert, hogy két magyar zsidókat szállító vonat megérkezésénél és poggyászaik elvételénél ő is jelen volt. De – érvelt – ő csak a munkáját végezte. A magyar zsidók deportálása 1944. május 14-én és 15-én kezdődött és 56 napig tartott. Ez idő alatt 147 vonat érkezett be. Köztük Debrecenből, ahonnan az anyósom, a holokausztot túlélő Fahidi Éva is származik. Összességében 437 ezer magyar zsidót deportáltak, 300 ezret azonnal meggyilkoltak. Ha pedig valaki bármiféle segítséget nyújtott a zsidókkal szembeni fellépéshez, akkor jogi szempontból bűnrészessé válik 300 ezer zsidó meggyilkolásában. Ez jelentette a Gröning elleni ítélet alapját”.

S hogy a német fiatalok mit gondolnak a náci éráról? Walther szerint ez számukra történelem. A német fiatalok a jelenben élnek. Keveset olvasnak, márpedig a Harmadik Birodalom dolgairól nem írnak a Twitteren. A holokauszt, a náci terror már távolinak tűnik számukra, de éppen ezen perek révén egy hidat építhetünk a múlt és a jelen közé. Csakhogy mindig ismétli magát a múlt. Falakat, kerítéseket építünk, bezárjuk egy kis területre a külföldről érkezetteket, alig adunk nekik élelmet, hogy minél hamarabb elmenjenek.

A teljes cikk ide kattintva olvasható.