Korrupció-ellenes konvoj Netanjahu ellen Izraelben

2020. Október 15. / 15:19


Korrupció-ellenes konvoj Netanjahu ellen Izraelben

Izraelen végighaladó tömeges konvoj követelte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerepének kivizsgálását a tengeralattjárók és hadihajók katonai közbeszerzésének korrupciós ügyében – jelentette a helyi média. Az ügyészség még tavaly decemberben döntött arról, hogy a sajtóban háromezres aktaként elhíresült, főként tengeralattjárók beszerzése miatt kirobbant korrupciós botrány szereplőit – köztük Netanjahu unokatestvérét – bíróság elé állítják.


Tegnap reggel mintegy 300-an indultak útnak Észak-Izraelből, a Kfar Blum nevű kibucból akkor még csak ötven tengeralattjáró utánzattal. A Jediót Ahronót című újság hírportáljának, a ynetnek a beszámolója szerint a főként volt tengerésztisztek által szervezett akció során először Haifán, a tengerészeti múzeumnál álltak meg és tartottak beszédeket arról, hogy szerintük fel kell göngyölíteni az ügy Netanjahuhoz is elérő szálait, állami vizsgálóbizottságot és nyomozást követeltek. 

Később a miniszterelnök jelenleg hétvégi szállásaként szolgáló villájánál, Cezáreában tartottak szünetet és beszédeket, majd Tel-Avivban rendeztek tengeralattjárós felvonulást, mielőtt a konvoj ráfordult a Jeruzsálembe tartó főútra. Útközben számos helyen feliratokkal és zászlókkal feldíszített helyi konvojok csatlakoztak hozzájuk. Latrunnál egy Dél-Izraelből, Beér-Sevából indult csoport is besorolt közéjük, és estére lassú menetben a szélső sávban, hangos dudaszóval haladva sok száz autó, és közel száz házilagos tengeralattjáró ért Jeruzsálembe.  

A házilagos műanyag tengeralattjáró-utánzatok egy része tegnap késő este ért a Balfour utcai miniszterelnöki rezidenciához , ahol az állandóan ott tartózkodó Netanjahu-ellenes tüntetők üdvrivalgással fogadták őket. A rezidenciánál meghallgatták többek közt Amír Heszkel nyugalmazott repülő tiszt korrupció-ellenes beszédét, majd Noa Rotman – Jichák Rabin megölt miniszterelnök unokája – beszélt az egybegyűltekhez.

Előzőleg a legfelsőbb bíróság előtt rendeztek felvonulást a tengeralattjáró-konvojban részt vevő alkotások, kisebb-nagyobb fekete, rózsaszín, sárga mű-tengeralattjárók autók csomagtartóján, utánfutóin, rajtuk felirat általában a 3000-res számmal, a korrupciós ügy rendőrségi aktájának számával.

Nyomásgyakorlásuk célja a Netanjahu elleni nyomozás megindítása ebben a korrupciós ügyben is, miután Avicháj Mandelblitt főügyésznek csütörtökön kell választ adnia a legfelsőbb bíróság kérdéseire a grémiumhoz benyújtott petíciók nyomán. 

Netanjahu szerepét mindeddig nem vizsgálták, mert Mandelblitt a nyomozás korai szakaszában bejelentette, hogy a kormányfőnek nem volt köze ehhez az ügyhöz. Azonban a Közélet tisztaságáért nevű, valamint több más civil szervezet petícióban követelte a legfelsőbb bíróságtól a nyomozást a hozzájuk eljutott információk alapján. 

A civilek legmagasabb rangú katonatisztek közjegyző előtt tett vallomásait mellékelték beadványukhoz, melyek szerintük alátámasztják Netanjahu érintettségét. 

Hétfőn a 12-es tévécsatorna híradójában kiszivárogtatták Dan Harel, a védelmi minisztérium volt igazgatójának szavait, melyek szerint a miniszterelnöki hivatal, és maga Benjámin Netanjahu komoly nyomást gyakorolt rá egy hetedik, a hadsereg szerint szükségtelen tengeralattjáró megvásárlása érdekében, valamint a tenger alatti földgázmezőket védő hadihajókra kiírt pályázat visszavonására, s a német ThyssenKrupp Corporation felkérésére a hajókhoz. „Az volt a benyomásom, hogy ezen közbeszerzési kezdeményezés mögött olyan érdek áll, amelynek természete számomra nem világos" – írta Harel hivatalos vallomásában. 

A legfelsőbb bíróság várhatóan két hét múlva dönt arról, hogy felszólítson-e a nyomozás megkezdésére. Az azóta leköszönt Sáj Nicán ügyész és az ügyészség a rendőrség javaslatai alapján tavaly decemberben döntött arról, hogy bíróság elé állítják a helyi sajtóban háromezres aktaként elhíresült, főként tengeralattjárók beszerzése miatt kirobbant korrupciós botrány szereplőit, amennyiben ügyészi meghallgatásukon nem tudják meggyőzni ennek ellenkezőjéről a vádhatóságot. A vád megvesztegetés a hadsereg több vezetőjével és az üzletek lebonyolítóival szemben, s az érintettek között megtalálható Benjámin Netanjahu miniszterelnök unokatestvére, David Simrón is, akit pénzmosással vádolnak.

(Fotó: Oded Balilty – AP)

MTI

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek